Féltávnál az első helyen


Sima idegenbeli győzelem.

A hétközi hazai fordulót követően a VSK Székelyudvarhely a hétvégén idegenben lépett pályára a férfi kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásának hetedik játéknapján, a CSU Pitesti vendégeként. Ez volt a odavágó kör utolsó fordulója.

A mérkőzés elejét megnyomta a Sipos Lóránt által vezényel udvarhelyi csapat, ez pedig megalapozta, hogy a találkozó hátralévő felében is kézben tartsák az irányítást: 2–2 után zsinórban négyszer vették be a hazaiak kapuját. Bár, innen még visszajött az ellenlábas egy találatra, az első félidő hátralévő részében a VSK fokozatosan növelni tudta előnyét, így a pihenőre úgy mehettek, hogy hat volt közte (12–18).

A második felvonásban is a Sipos Lóránt által irányított együttes akarata érvényesült, a 45. percben már két szemjegyű lett a különbség (16–26). A végjátékban sem álltak le, a benevezett összes játékos megkapta a játéklehetőséget. A VSK Székelyudvarhely végül a rájátszás legsimább győzelmét aratta.

A rájátszás felsőházának odavágói ezzel a mérkőzéssel zárultak, a VSK Udvarhely öt győzelmet és két vereséget összegzett, ezzel feljutást érő helyen áll. Pontosabban az első helyen, azonos pontszámmal a Resicabányai VSK-val, akinek szinté 15 pontjuk van. Ugyanakkor a VSK jobb gólarányával előzik a Resicát, továbbá az egymás elleni meccsüket is megnyerték. A harmadik helyet a Fogarasi VSK foglalja el.

A bajnokság nem áll le, holnap 18.00 órától a városi sportcsarnokban a CSU Galacot látják vendégül, akiket az odavágó során 36–26 arányban győztek le Galacon.

Férfi kézilabda A-osztály, felsőházi rájátszás, 7. forduló:
CSU Pitești – VSK Székelyudvarhely 23–36 (12–18).
A VSK gólszerzői: Csibi Hunor 7, Tófalvi Krisztián, Hadnagy Lóránt, Ferenczi Botond és Katona Tamás 4-4, Kónya Hunor, Angelo Tăuțean, Palatka Barna és Katona Tamás 3-3, Csíki Botond és Fekete Róbert 2-2, Jére Róbert 1.

A forduló további eredményei: Resicabányai VSK – Fogarasi VSK 38–31 (18–15), Segesvári VSK – CSU Galac 31–24 (20–14), Nagyváradi VSK – CS Medgidia 29–30 (13–14).

A bajnokság állása: 1. VSK Székelyudvarhely 15 pont, 2. Resicabányai VSK 15, 3. Fogarasi VSK 13, 4. Nagyváradi VSK 11, 5. CSU Pitesti 10, 6. Segesvári VSK 9. 7. CS Medgidia 6, 8. CSU Galac 3.

 

A rovat legfrissebb hírei