Rémálomszerű kezdés Balog Boglárka számára a svédek ellen


Csúnya vereséggel kezdett a román U17-es labdarúgó válogatott a norvégiai Eb-selejtezőn.

Azt követően, hogy az ősszel kivívta a B Ligából való feljutást az U17-es román női labdarúgó válogatott, Massimo Pedrazzini együttese csütörtökön Norvégiában elkezdte az A ligás szereplését, amely egyben az Európa-bajnokság selejtezősorozatának utolsó állomása. A debütálás nem sikerült túl jól, hiszen Svédország 5-1-re lemosta a román csapatot.

A Sandnesben rendezett találkozón az olasz szövetségi kapitány Balog Boglárkának szavazott bizalmat a kapuban, ám a Csíkszereda hálóőre számára igazi rémálomként kezdődött a mérkőzés: 12 perc után a svédek már 4-0-ra vezettek! A szünet előtti pillanatokban aztán a skandinávok megszerezték az ötödiket is, Románia csak a 62. percben szépített a Borgóprund játékosa, Denysa Pinzariu góljával.

A védelemben további két magyar lánynak, Varó Renáta Helgának és Molnár Delinkének (mindkettő Kolozsvári U Olimpia) is meggyűlt a baja a svéd rohamokkal. Előbbi végig a pályán volt, utóbbi a szünetben állt be – és elmondhatja magáról, hogy vele a pályán legalább nem kapott gólt az együttes.

A folytatásban 27-én a házigazda Norvégia, 30-án pedig Szerbia lesz Románia ellenfele. A csoport győztese kvalifikálja magát a május 3-15. között Bosznia-Hercegovinában sorra kerülő kontinenstornára.

fotó: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei