Hindrichék kikaptak az U20-al, kikerültek a magyarok az U21-ből


Nem a csíki játékosok napja volt a mai a román utánpótlás-válogatottaknál.

Elszenvedte első hazai vereségét a tavaly életre hívott román U20-as válogatott, amely Hindrich Ottóval a kapuban 2-1-re kikapott Norvégiától Ploiesti-en. Közben változás történt az U21-es válogatott keretében, amelyből mindkét magyar nemzetiségű játékos kikerült.

A Ploiesti-i mérkőzés rögtön egy norvég helyzettel és egy Hindrich-védéssel kezdődött, majd a 28. percben az olasz Torino légiósa, Andrei Anton szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. A szünet után az 53. percben Lasse Nordas kapufájánál még szerencséje volt a kolozsvári kapusnak, de négy perccel később a Bodö/Glimt játékosa közelről kiegyenlített, majd a 66. minutumban Robin Öström egy szöglet után fejjel megszerezte a vezetést is az északiaknak. A hajrában Romániának több lehetősége is megvolt az egyenlítésre, de Louis Munteanu több helyzetét is kihagyta. Az, hogy az eredmény nem változott, Hindrich érdeme is, mivel a 74. percben újabb komoly védést mutatott be.

A keret másik magyar játékosa, Szondi Botond nem kapott lehetőséget. Talán majd hétfőn Wilben Svájc vendégeként.

Érdekesség, hogy ez volt az U20-as válogatott negyedik hazai meccse és valamennyi 2-1-es eredménnyel ért véget. Csakhogy Portugáliát, Csehországot és Lengyelországot sikerült ilyen arányban legyőzni és ez volt az első hazai vereség.

Felkészülési mérkőzésre készül az U21-es válogatott is, amelynek keretében csütörtök délután két változás is történt: Gyenge Szilárd (Csíkszereda) és Corbu Marius (Puskás Akadémia) kikerült a csapatból és biztosan nem játszhatnak Finnország, majd Marokkó ellen. A szövetség indoklása szerint fizikai problémák miatt.

Érdekesség, hogy Florin Bratu kapitány egy másik Csíkszereda-játékost hívott be a magyarok helyett: a németországi Pforzheimban született román-olasz kettős állampolgárságú Salvatore Marronét.

fotó: frf.ro
 

A rovat legfrissebb hírei