Visszavett pályaelőny


Szikrázó meccs a Tüskecsarnokban!

Eseményekkel és indulatokkal teli volt a jégkorong Erste Liga döntőjének első két csíkszeredai összecsapása, amely végén a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke is megszólalt és figyelmeztette a klubokat, hogy a játéké legyen a szerep.

Felfokozott izgalommal lehetett az előzmények tükrében tekinteni a harmadik meccs elé, amelyet ezúttal Budapesten a Tüskecsarnokban rendeztek és amelyet a Ferencváros-Telekom várhatott jobb helyzetből, hiszen az első meccsen elvette a Csíkszeredai Sportklub pályaelőnyét. A kék-fehérek ugyanakkor a második meccsen megérkeztek a rájátszásba és sokan kíváncsian voltak, hogy ezt tudják-e tovább fokozni.

Telt ház előtt kezdődött az összecsapás, amelyet a helyszínen 200 csíkszeredai szurkoló tekintett meg. Parádés volt a hangulat és a játékra sem lehetett panasz. A két csapat ezúttal tényleg csak a jégkorongra koncentrált, igaz ehhez az is kellett, hogy a játékvezetők rögtön az elején pontos játékszabályokat fektettek le.

Az első ziccer Taratuhin előtt adódott, de a székely-orosz nem tudott élni a lehetőséggel, majd Adorjánon volt a sor, hogy védéseket mutasson be. A 7. percben a hazaiak emberelőnyben megszerezték a vezetést Kóger révén, de örömük nem tartott sokáig, hiszen a kék-fehérek gyorsan válaszolni tudtak. Szintén fórban, Kuljas révén. A folytatásra bár több gól nem esett, az iramra és az izgalmakra nem lehetett panasz. A felek a döntő legintenzívebb 20 percét tudták le.

A második felvonás remekül indult csíki szempontból. A Sportklub előbb 4–4 ellen talált be Gecse révén, majd egy kontra után Stach lőtte be saját kipattanó korongját. A Fradi ekkor rákapcsolt, igyekezett nyomás alatt tartani Adorján ketrecét, de egy közjáték véget vetett a lendületüknek. Lapenkov Borost találat meg egy ütközés során a palánk mellett, amelyet leginkább a plexi bánta és  darabjaira törté. A 10 perces kényszerszünet után kiegyenlített volt a játék.

A záró felvonás ismételten jól indult a címvédő szempontjából. Hiába kapott Kubat 2 percet, ám az őt verekedésre biztató Bohunicky 2+2-t kapott, míg ugyanabban a támadásban Tóth Gergő is szabálytalankodott. A kettős előny gyorsan kihasználásra került és Kuljas volt eredményes, másodjára. Ez már magabiztos előny volt. A Sportklub pedig változtatott is és az eredmény megtartására törekedett, keveset kockáztatott és ez kifizetődő volt, bár Adorján számos bravúrt kellett bemutasson. A végén Fodor Szabolcs, a hazaiak trénere, több alkalommal is lehozta kapusát, Arany Gergelyt, de ebből a Sportklub lőtt gólt. A végén Reisz biztosította be az újabb sikert egy üres kapus góllal.

A Sportklub nagyon összeszedett játékot mutatott és teljesen megérdemelt győzelmet aratott, visszavéve ezzel az április 1-jén elveszített pályaelőnyt.

Erste Liga, döntő, 3. mérkőzés
Ferencváros-Telekom – Csíkszeredai Sportklub 1–5 (1–1, 0–2, 0–2)
Gólszerzők: Kóger (7.), illetve Kuljas (10., 43.), Gecse (25.), Stach (26.), Reisz (60.).
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Sportklub javára.

A további műsor
5. mérkőzés, április 9., szombat, ha kell: Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom (18.00)
6. mérkőzés, április 11., hétfő, ha kell: Ferencváros-Telekom – Csíkszeredai Sportklub (18.30)
7. mérkőzés, április 13., szerda, ha kell: Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom (18.30)
A döntő párharca az egyik fél negyedik győzelméig tart.

Fotó: fradi.hu / Pintér Noémi
 

A rovat legfrissebb hírei