Könnyed csíki győzelem


Az első az utolsóval.

Kapott gól nélkül és papírforma győzelemmel zárta az alsóház 4. fordulóját az FK Csíkszereda második ligás labdarúgócsapata, amely az Unirea Dacia Brailat fogadta.

Kellemes időben fogadta Braila csapatát az FK, amely hivatalos meccsen még nem járt Csíkszeredában. A kezdőcsapatban némileg meglepetésre a kapuban a mindössze 16 éves Simon Máté védett.

Az első helyzetre a 4. percben került sor, miután Marrone baloldali beadására Kovács érkezett és közelről a kapu fölé fejelte a labdát. A folytatásban Apró szabadrúgásból próbálkozott, majd Jelena lövését a kapus fogta. A 17. percben két helyzet is kimaradt, előbb Gál-Andrezly a tizenhatoson belülről rúgta a kapus kezébe a labdát, majd nem sokkal később Marrone lövése szállt fölé. A vendégek is próbálkoztak Zoua mintegy 28 méterről leadott bombája kevéssel a kapufa mellett suhant el, igaz a fiatal hazai kapus, Simon Máté, rajta volt a lövésen. A 23. percben gólt ünnepel a közönség, Csiszer remek beadására Jelena érkezett időben és mintegy hat méterről a vendég kapuba bólintott. A 35. percben ismét Jelena került ziccerbe, de Duță kapus szabálytalanul szerelte, így büntetőhöz jutott az FK. Jebari pedig növelte az előnyt. Nyolc perc múlva ismét a brailai hálóban kötött ki a labda, ezúttal Gál-Andrezly szolgálta ki remekül Jebarit, aki közelről duplázott. A félidei sípszó előtt a vendégektől Sava próbált szépíteni, távoli lövését azonban Simon magabiztosan fogta.

A második félidőben is többnyire az ellenfél térfelén tartotta a labdát az FK, több helyzet is kimaradt, előbb Jelena, majd Apró növelhette volna az előnyt, de lövésüket vagy a kapus olvasta le, vagy kevéssel ment mellé. A 72. percben Jebari lökete is fölé szállt, majd Kovács közelről az oldalhálót találta el. Három perc múlva Marrone baloldali beadásába Jelena fejel bele és ezzel ő is kétgólos lett. A 83. percben egy Csiszer-Bara összjátékot követően a frissen becserélt Bara gyönyörűen a hosszú alsóba küldte a labdát.

Összességében papírforma győzelem született, legközelebb pénteken Bukarestben a Metaloglobus ellen lépnek pályára a csíkiak.

Liga 2., Play-out, 4. forduló
FK Csíkszereda – FC 1919 Dacia Unirea Brăila 5–0 (3–0)
Gólszerzők: Jelena (23., 75.), Jebari (36. büntetőből, 43.), Bara (84.).

Fotó: fkcsikszereda.ro

A rovat legfrissebb hírei