Az erdélyi magyar játékvezetőt méltatja a labdarúgóvilág!


Emlékezetes BL-elődöntőhöz hibátlan teljesítménnyel járult hozzá a nagykárolyi játékvezető, írja a világsajtó.

 „A legkiválóbb fizikai felkészültség és a legjobb döntések, amit az utóbbi időben játékvezetőtől láttam”, áradozott az egykori neves angol játékvezető, Mark Clattenburg Kovács István kedd esti produktuma láttán. A nagykárolyi sípmester a Manchester City Real Madrid elleni elődöntőt vezette a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A 4-3 arányú hazai győzelmet eredményező játékra sokáig emlékezni fogunk, a pazar mérkőzéshez pedig Kovács hasonló színvonalú teljesítménnyel járult hozzá.

Nem fukarkodott a dicséretekkel az Eurosport román nyelvű oldala sem, amely „kiválónak”, „világszínvonalúnak”, „hibátlannak” nevezte Kovács bíráskodását.

Cesar Luis Barranechea Montero korábbi spanyol játékvezető a Mundo Deportivo napilapban azt emelte ki, hogy Kovács mindig közel volt az akciókhoz és jól alkalmazta az előnyszabály Bernardo Silva 74. percben szerzett góljánál .

„Mindig ellenőrzés alatt tartotta a meccset, akkor fújt, amikor kellett, szabad folyást biztosítva a játéknak”, emelte ki az egykori bíró.

Szintén az előnyszabály alkalmazását emelte ki Eduardo Iturralde Gonzalez, de a korábbi spanyol sztárbíró a büntető megítélését is méltatta, „kiválónak” minősítve Kovács munkáját.

fotó: www.playsport.ro

 

A rovat legfrissebb hírei