A Sepsi bejelentette: ő lesz a csapat edzője jövőre


A csapatot jelenleg vezető olasz Cristiano Bergodi szerződése a szezon végéig szólt.

Jövőre is az olasz Cristiano Bergodi lesz a román labdarúgó élvonalban szereplő Sepsi OSK vezetőedzője, jelentette be hétfő délután a háromszéki egyesület.

A Lazio egykori csapatkapitánya (1989-1996) 2021 októberében érkezett Sepsiszentgyörgyre. Azóta 28 mérkőzésen irányította a „piros-fehéreket”, mérlege pedig 15 győzelem, 6 döntetlen és 7 vereség, azaz meccsenként szerzett 1.82 pont. Ugyan a rájátszás felsőházába már nem tudta bevezetni csapatát, de az alsóházban versenyben van együttesével az első két hely valamelyikének megszerzéséért (egyben az Európai Konferencialigában való indulás jogáról döntő pótselejtezőért), ráadásul bejutott a Román Kupa elődöntőjébe is, ahol 2-1-es előnnyel várja a május 12-én esedékes craiovai visszavágót a CSU ellenében.

„Mindig egy csapatért! Cristiano Bergodi marad a Sepsi OSK vezetőedzője! Örömmel jelenthetjük be, hogy Cristiano Bergodi meghosszabbította a nyáron lejáró szerződését, így a következő szezonban is a Sepsi OSK vezetőedzője marad. Cristiano Bergodi 2021 októberében vette át a csapatunk irányítását és újabb egy plusz egy éves megállapodást kötött klubunkkal. Sok sikert kívánunk a Sepsi OSK által kitűzött célok eléréséhez!”, olvasható a bejelentés az egyesület Facebook-oldalán.

fotó:  www.facebook.com/osksepsi 

A rovat legfrissebb hírei