Élményekkel, energiával töltődtek fel


Csíkszeredában járt a magyar női vízilabda válogatott.

„Nem mindennapi szeretetben volt részünk. Olyan élmények ezek, amelyek - bármelyik játékosom nevében mondhatom - kihatással lesznek ránk a jövőben is” - foglalta össze az erdélyi edzőtábort Bíró Attila, aki csapatával kedden este érkezett Budapestre, szerdától pedig a Margitszigeten folytatja a társaság a vb-felkészülést.

Kedden este - miként Bíró Attila fogalmazott „Örökkévaló élményekkel gazdagabban" hazaérkezett székelyföldi edzőtáborából női válogatottunk. A csíkszeredai meseszép uszodában, a Csíki Csobbanóban nyílt edzést vezényelt a szövetségi kapitány és segítője, Tóth László.
 
Az edzésre több mint száz érdeklődő gyűlt össze; a különböző labdás gyakorlatok, taktikai feladatok után látványos, kétkapus játékkal örvendeztették meg a válogatott tagjai a közönséget. Ezt követően a csapat edzői és három játékosa, Keszthelyi-Nagy Rita csapatkapitány, Szilágyi Dorottya és Vályi Vanda közönségtalálkozó keretében beszélt a mögöttük álló olimpia élményeiről és az előttük álló feladatokról.

A túra keretében a lányok ellátogattak többek között Torockóra, részt vettek a Szentegyházi Gyermekfilharmónia jubileumi hangversenyén, voltak az 1000 éves határon, Gyimesbükkön, és Szejkefürdőn, Orbán Balázs sírjánál is jártak. A csapat ellátogatott a csíksomlyói kegytemplomba is, ahol egyházi áldásban is részesült. Bíró Attila és Leimeter Dóra születésnapját a Madarasi Hargita hegycsúcson, 1801 méter magasban ünnepelhette a társaság. A válogatott stábját köszöntötte Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is.
 
Bíró Attila elmondta, 2019 óta tervezte, hogy ellátogatnak Erdélybe a válogatottal, azonban korábban nem valósulhatott meg. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta: az erdélyi látogatás napjaiban a lelki feltöltődésen, a csapategység erősítésén van elsősorban a hangsúly, egyúttal kiemelte az erdélyi emberek kedvességét és az őket körülvevő gondoskodást, szeretetet.

„A világbajnoki felkészülésünk úgynevezett rávezető hete fantasztikus emberek között, fantasztikus helyen fantasztikusan zajlott le. Aki járt már Székelyföldön, annak nem kell ecsetelnem a helyiek hazaszeretetét, kedvességét, tisztaságát - nem mindennapi szeretetben volt részünk. Olyan élmények ezek, amelyek - bármelyik játékosom nevében mondhatom - kihatással lesznek ránk a jövőben is” - fogalmazott a kapitány, majd hozzátette: „Köztudott, hogy a csíki gyerekek kis túlzással hokiütővel jönnek a világra, a jégkorong ott a kiemelt sportág, a vízilabdának nincs tradíciója. Viszont a mi látogatásunk olyan népszerű volt, hogy eldöntötték, elindítják az első vízilabdás csoportjukat. Az iskolai programban az úszásoktatás mellett kezdnek el a vízilabdával is foglalkozni, mi ebben minden segítséget megadunk nekik. A Magyar Vízilabda Szövetség felajánlotta segítségét, labdákkal, felszerelésekkel és humán erőforással is azon lesz, hogy Erdélyben is meghonosodjon a vízilabda."
 
A vb-re készülő válogatott esti hazaérkezése után sem pihen sokat: szerdán reggel már a Margitszigeten edz a csapat, és fogadja a médiát is a tréningen. A hazai felkészülés során Veszprémben az ausztrál, Szegeden az amerikai válogatottal tart néhány napos közös edzőtábort.

A női válogatott kerete
Kapusok: Gangl Edina (Glyfada, görög), Magyari Alda (UVSE), Kiss Alexandra (Eger), Neszmély Boglárka (FTC)
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi-Nagy Rita (UVSE), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (Ethnikos, görög), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Pőcze Panna (FTC), Rybanska Natasa (UVSE), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Vályi Vanda (FTC).

A rovat legfrissebb hírei