A bűntetőrúgást is gyakorolta Szíjjártó Csíkszeredában


Miniszteri látogatás.

Csíkszeredai látogatása alkalmából a magyar külügyminiszter a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát is megtekintette.

A közismerten focirajongó Szijjártó Pétert az FK elnöke Szondy Zoltán fogadta. A külügyminisztert a csíkszeredai főkonzul Tóth László, Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter és Novák Károly Eduárd sportminiszter is elkísérte, de jelen volt Csíkszereda polgármestere Korodi Attila is.

Szondy Zoltán a találkozót követően elmondta, hogy a néhány évvel ezelőtt Nyárádszeredában átadott műfüves pálya avatóján már meghívta Csíkszeredába a külügyminisztert, amelynek Szijjártó Péter most eleget is tett és ez nagyon megtisztelő mondta a klubelnök. Hozzátette, két futballt szerető ember találkozott és egy jó hangulatú beszélgetést követően nemcsak az Akadémiát mutathatta meg, hanem az U19-es csapatk edzésébe is betekintettek.

Szijjártó Péter a csapat vezetőedzőjével Demény Norberttel is beszélgetett, a téma a közelgő bajnoki elődöntő, illetve a jövő heti Románia Kupa döntője volt. A magyar diplomácia vezetője mindkét mérkőzéshez sok sikert kívánt, majd azt is bevállalta, hogy mindkét kapusunknak tizenegyest rúgjon, végül pedig egy közös csoportkép is készült.

Korodi Attila polgármester a találkozót követően megköszönte Szijjártó Péternek, hogy városunkba látogatott, Szondy Zoltán elnök pedig azt, hogy a látogatás egyik állomása a Székelyföld Labdarúgó Akadémia volt.

Fotó: fkcsikszereda.ro

A rovat legfrissebb hírei