Ötödször bajnok a Steaua


Szeghalmi Krisztina és Bonca Xénia csapattársaival együtt átvehette végre a trófeát is.

A hétvégéi bukaresti tornával véget ért a román női vízilabda-bajnokság 2021-2022-es idénye. A bajnok ezúttal is a címvédő Steaua együttese lett, ám ez igazából már az előző torna után kiderült, amikor Szeghalmi Krisztina (fotó, balra) és Bonca Xénia (fotó, jobbra) együttese behozhatatlan előnyre tett szert Tóth Johanna, Laboncz Nikolett és Csáki Olívia csapatával, a Rapiddal szemben. A szezon végeztével viszont immár hivatalosan is bajnok a Steaua – történelme során ötödször.

A torna legnagyobb meccseit értelemszerűen ezúttal is a Steaua és a Rapid vívta. A két csapat megosztozott a győzelmeket: előbb a Steaua nyert 13-11-re Szeghalmi (fotó, középen) 4, Bonca (fotó lent) 3 és Tóth 2 góljával, majd a „vasutasok” 12-9-re visszavágtak a „katonacsapatnak”. Ezen a találkozón Laboncz, Szeghalmi és Bonca is egy-egy gólt ért el.

A Steaua és a Rapid mögött a Dinamo lett a harmadik, a negyedik pedig a leginkább helyi fiatalokkal felálló Marosvásárhelyi VSK. Mihály Tímea, Béres Orsolya, Jakab Viola, Sucigan Brigitta, Csifó Adél és Kovács Adrienn csapata minden mérkőzését elveszítette a bajnokságban, ezzel együtt tiszteletre méltó kitartásuk, alázatuk, a játék szeretete. Biztosak vagyunk benne, néhányukról hallani fogunk még a közeljövőben. Kovács Adrienn például 11 góllal hívta fel magára a figyelmet a záró forduló hat meccsén.

fotók: www.facebook.com/CSASTEAUA

 

A rovat legfrissebb hírei