Micsoda bravúr: Kupagyőztes a Sepsi OSK


Másodjára összejött.

 Fennállása második kupadöntőjére készült a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely a FC Voluntari ellen kellett megküzdjön a trófeáért és vele járó Európai Konferencia Liga helyért.

 
A Cristiano Bergodi olasz vezetőedző által felkészített székelyföldi csapat az első félidőben kétgólos vezetéshez jutott, és előnyét a második félidőben is megőrizte. Az OSK mindkét gólját Marius Stefanescu szerezte. A 22 éves középpályás háromszor juttatta a hálóba a labdát, de az első találatánál a játékvezető lest látott. A hosszabbítás perceiben egy szentgyörgyi öngóllal szépített a Voluntari.
 
Az OSK 11 évvel a megalakítása után az első trófeáját szerezte. A mérkőzés lefújása után a játékosok a magasba dobálták Diószegi László klubtulajdonost.
 
A kupadöntő alatt nemcsak a pályán, hanem a lelátókon is székelyföldi fölény mutatkozott. A közönség végig magyar nyelven biztatta a csapatot. Ehhez az is hozzájárult, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat különvonatot bérelt, hogy a szurkolók nagy számban utazhassanak Bukarestbe.
 
A székelyföldiek bukaresti ünneplését az is fokozta, hogy kupadöntő előtt a Giulesti Stadionban az U19-es csapatok kupadöntőjét vívták. Ebben a korosztályban az FK Csíkszereda nyerte el a trófeát, miután a döntőben a Sepsi OSK csapatát verte 1–0-ra.
 
Román Kupa, döntő
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – FC Voluntari 2–1 (2–0)
Gólszerzők: Marius Ștefănescu (23., 38.), illetve Andres Dumitrescu, öngól (90+3.).
Sepsi: Niczuly – Dimitrov, Bălașa, Mitrea, Dumitrescu – Păun, Aganovic (Damașcan, 81.), Éder, – Bărbuț (Golofca, 71.), Tudorie (Luckassen, 71.), Ștefănescu (Fülöp I., 83.). Edző: Cristiano Bergodi.
Voluntari: Popa – Ciobotariu, Tamaș, Armaș – Ricardinho (Merloi, 87.), Rață, Droppa, Tavares (Fülöp L., 46.), Briceag (Vlad, 75.) – Nemec, Lopes (Tehe, 64.). Edző: Liviu Ciobotariu.
 
Fotó: Sepsi OSK / facebook
 

A rovat legfrissebb hírei