100 éves a román labdarúgó válogatott, magyar csatáré az első gól


Az első román labdarúgó-válogatottban mindössze egy román nemzetiségű játékos szerepelt – ő lőtte a győztes gólt.

Száz évvel ezelőtt, 1922 június 8-án játszotta történelme első mérkőzését a román labdarúgó válogatott! Benne számtalan erdélyi játékossal és mindössze egyetlen románnal. Összehasonlításképpen: Magyarország 1902-ben mutatkozott be Bécsben…

A mérkőzés helyszíne Belgrád volt, apropóját pedig Mária román hercegnő és I. Sándor jugoszláv király házassága adta, derül ki a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) az eseménynek szentelt cikkéből.

A válogatott edzője, mai szóval élve szövetségi kapitánya Teofil Morariu volt, aki még budapesti egyetemi évei alatt kóstolt bele a csapatszervezésbe, hiszen román diákokból álló együttest alakított és pallérozott. A válogatott felszerelését a Kolozs megyei Mezőnagycsán született Hirsch Elemér vásárolta, aki ragaszkodott hozzá, hogy a nadrágokon legyen zseb! Hogy férjenek bele a zsebkendők…

A keret érdekessége, hogy a magyar, zsidó és német (szász, sváb) labdarúgók között mindössze egy román nemzetiségű játékos szerepelt benne: Aurel Guga, aki a 61. percben beállította a 2-1-es végeredményt, megszerezve ezzel Románia számára az első győzelmet. Az első gól viszont Rónay Ferenc nevéhez kötődik, a Nagyváradi AC legendás csatára a 41. percben tizenegyesből egalizálta Jaroszlav Sifer hat perccel korábban szintén büntetőből szerzett vezető találatát.

A mérkőzést 5.000 néz tekintette meg, köztük három király: Ferdinánd román, I. Sándor jugoszláv és II. György görög uralkodó.

Íme az első román labdarúgó válogatott összeállítása:
Ritter Béla – Szilágyi Lajos, Hirsch Elemér – Jakabi Dezső, Nicolaus Hönigsberg , Franz Zimmermann, Aurel Guga, Karl Frech, Paul Schiller, Rónay Ferenc, Johann Auer

A román válogatott összeállítása az FRF cikkében:
Adalbert Ritter – Alois Szilagy, Elemer Hirsch – Dezsö Jakobi, Nicolae Hönigsberg, Francisc Zimmermann – Aurel Guga, Carol Frech, Paul Schiller, Francisc Ronay, Ion Auer.

fotók: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei