CFR, Fradi – Irány a távoli kelet


A kolozsváriakra az Ajax, a budapestiekre a Manchester United egykori ígérete várhat.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) székházában hétfő kora délután kisorsolták a Bajnokok Ligája 2022-2023-as idénye első selejtezőfordulójának párosításait. Ennek megfelelően a Kolozsvári CFR az örmény Pjunik Jerevánnal, a Ferencváros pedig a kazah Tobol Kosztanajjal küzdhet meg a továbbjutásért. Mind a román, mind a magyar bajnok kiemeltként várhatta a sorsolást.

A Pjunik Jereván hét év szünet után lett ismét bajnok Örményországban, összességében pedig ez már a 15. elsősége – további 8 Örmény Kupa mellett. A mértékadó transfermarkt.de 6 millió euróra taksálja a Pjunik keretének értékét, míg a Kolozsvárét 32 millióra. Az örmény keretben természetesen nincsenek nemzetközi értelemben vett nagy nevek – néhány ismerős azért akad. A most 32 éves Aras Özbiliz például az Ajax nagy reménysége volt a 2010-es évek elején, a Szpartak Moszkva 8 millió eurót sem sajnált érte 2013-ban. A venezuelai Alexander Gonzalez a bukaresti Dinamóból lehet ismerős, míg a portugál Hugo Firmino számára a „kincses város” nem lesz ismeretlen: három éve rövid ideig a Kolozsvári Universitateában is megfordult.

Van egy „nagy név” a Tobolban is: Zoran Tosicsért 2009-ben 9 millió eurót fizetett a Manchester United – majd másfél évvel később fél milliós haszonnal lepasszolta a CSZKA Moszkvának. A Tobol mindössze másodszor lett bajnok 2021-ben, jelenleg viszont csak az 5. helyen szerénykedik 12 fordulót követően. A kazahokat 11 millióra becsüli a már említett transfermarkt.de, míg a Fradit 41 millióra…

A csoportkörbe jutáshoz négy kört kell teljesítenie sikerrel a magyar és a román bajnoknak. Amennyiben ebben az első körben búcsúznának, akkor az Európai Konferencialigában folytathatják szereplésüket. Ha a második kör után kénytelenek búcsúzni a BL-ből, akkor már az Európa Liga selejtezőiben játszhatnak tovább.

Az első mérkőzéseket július 5/6-án, a visszavágókat pedig 12/13-án rendezik. A második forduló párosításának sorsolását kedden, azaz holnap tartják.

A BL-selejtező első fordulójának párosításai:
Pjunik (örmény)–Kolozsvári CFR
Tobol (kazah)–FERENCVÁROS
Maribor (szlovén)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Ludogorec (bolgár)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Dudelange (luxemburgi)–KF Tirana (albán)
Malmö (svéd)–az előselejtező győztese
KF Ballkani (koszovói)–Zalgiris Vilnius (litván)
HJK (finn)–RFS (lett)
Bodö/Glimt (norvég)–KÍ (feröeri)
The New Saints (walesi)–Linfield (északír)
Shamrock Rovers (ír)–Hibernians (máltai)
Lech Poznan (lengyel)–Qarabag (azeri)
Skupi (északmacedón)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Sheriff (moldovai)
Slovan Bratislava (szlovák)–Dinamo Batumi (grúz)

 fotó: uefa.com

A rovat legfrissebb hírei