Történelmi sikert ért el a partiumi csapat!


Szatmár megyei együttes nyerte meg az U19-es megyei bajnokok országos döntőjét!

Minden túlzás nélkül történelmi tettet hajtott végre a Vetési Viitorul U19-es labdarúgó-csapata, amely megnyerte a korosztály megyei bajnokainak országos döntőjét. Méghozzá egészen elképesztő, 125-13-as gólkülönbséggel. A Viitorul nem csak az első Szatmár megyei alakulat, amely megnyerte a döntőt, hanem az első, amely egyáltalán eljutott a négyes döntőbe a határ menti megyéből!

Cristian Popa és Cosmin Anton legényei számára az első lépés a megyei bajnokság B csoportjának megyerése volt, amelyet 12 győzelemmel és két döntetlennel, 88-9-es gólkülönbséggel abszolváltak. Ezt követte a megyei elődöntő és döntő, amelyet egyaránt 3-0-ra nyertek meg a Nagykárolyi Viktória, majd az Avasfelsőfalui Energia ellenében.

A következő lépés a regionális torna volt Gyulafehérváron, ahol a Vetés ellenvetést nem tűrően meneteltek végig: 0-0 Torda (Kolozs megye), 5-0 a Gyulafehérvári Unirea (Fehér megye), 6-0 Felsővisó (Máramaros megye) és 8-0 Lippa (Arad megye) ellen.

A négyes döntő helyszíne már Bodzaforduló volt, ahol a házigazdák ellen bizony erősen rezgett a léc – a szezon során először -, de végül sikerült venni az akadályt. Történt, hogy Denis Lazar góljával (60.) megszerezte a vezetést a partiumi csapat, ám a 84. percre a hazaiak fordítottak. Az utolsó pillanatokban azonban Lazar ismét betalált, majd a büntetők során a vetésiek egyet, a bodzafordulóiak viszont kettőt hibáztak, így a Viitorul jutott a döntőbe.

A fináléban az Alexandria várt a többek között Pop Nándort, Horvát Kevint, Tamás Patrikot és Schvarzkopf Ármint soraiban tudó vetésiekre. akik gyorsan, már a 18. percben előnyhöz jutottak Raul Matioc révén, majd a hajrában Lazar egy duplával (74., 87.) bebiztosította a csapat győzelmét – a hazaiak már csak szépíteni tudtak, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

fotó: sportulsatmarean.ro

 

A rovat legfrissebb hírei