Legyőzték Pirlo csapatát


Győzelemmel kezdett az FK Csíkszereda.

Törökországba készül az FK Csíkszereda második ligás labdarúgócsapata, amely letudta első mérkőzését is.

A nyári felkészülés második szakaszát kiemelt helyszínen és kiemelt ellenféllel kezdték a csíkiak. A Fenerbahce magaslati edzőközpontjában, a Fatih Karagümrük csapata volt a partnerük. A helyszín a csíkiak több játékosuk számára ismerős volt, hiszen az FK Csíkszereda már a tavaly is játszott itt mérkőzést. Akkor a patinás Fenerbahce volt a házigazda, most a húsz csapatos török bajnokság nyolcadik helyezettje, a Karagümrük volt az ellenfél.

– Amint azt az összecsapást a helyszínen követő Pârvulescu Eugen csapatmenedzsertől megtudtuk, a kiegyenlített, mindvégig oda-vissza játékot hozó találkozó egyetlen találatát Suciu Tóni szerezte a 38. percben. A jó ütemben kiugró fiatal középcsatár, Ivanovici mélységi indítását váltotta gólra. Bár mindkét oldalon voltak lehetőségek, a háló többször nem rezdült. A legnagyobb helyzetet szintén a mieink hagyták ki, Gál-Andrezly a kapussal került szembe, de mindhiába. – olvasható az FK közleményében.

Amint az a felkészülés kezdetén megszokott, Dican Ferenc és stábja – a két játékrészre – két különböző csapatnak szavazott bizalmat, amit a csíki fiúk igazi presztízsgyőzelemmel háláltak meg.

Felkészülési mérkőzés
FK Csíkszereda – Fatih Karagümrük 1–0 (1–0)
Gól: Suciu (38.).

Az FK felállítása
I. félidő: Gyenge – R. Takács, Kelemen, M. Kovács, Vita – Csürös, Bara – Gál-Andrezly, El Sawy, P. Ivanovici – T. Suciu.
II. félidő: Simon – Csiszer, Nemanic, Apró, T. Hadnagy – Szondi, L. Kovács – Sándor, Jebari, Schieb – Jelena.
Játszott még: Tajti și Vereguț.

Fotó: fkcsikszereda.ro

A rovat legfrissebb hírei