Kiütéssel lépett a BL következő körébe a Fradi - parázs meccs várható a folytatásban


Így kell bemutatkozni! Az új igazolás bő negyed óra alatt eldöntötte a meccset...

A Ferencváros hazai pályán 5-1-re legyőzte a kazah Tobolt a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 5-1-es összesítéssel továbbjutott.

A zöld-fehérek 100. gólját a legrangosabb európai kupasorozatban Adama Traore szerezte a negyedik percben. A mali támadó bő negyedóra után duplázott, Aissa Laidouni 21. percben lőtt találata pedig végérvényesen eldöntötte a továbbjutást. A vendégek erejéből már csak a szépítésre futotta, de erre a magyar bajnok a második félidőben a csereként beállt Fortune Bassey duplájával válaszolt. A kézdiszentkereszti Pászka Lóránd a kispadról nézte végig a találkozót.

A múlt heti gól nélküli első felvonást követően a Ferencváros azonnal egyértelművé tette, hogy mielőbb el akarja dönteni a párharcot. Az első percben ugyan a keresztléc még megmentette a Tobolt, de nem sokkal később Traoré fejjel már nem hibázott. A folytatásban is nyomasztó fölényben futballozott a magyar bajnok, amely bő húsz perc alatt háromgólos előnyt dolgozott ki, igaz, a harmadik találatra azonnal érkezett válasz a kazahoktól. Ez sem szegte kedvét a nagy lendülettel és elszántsággal játszó FTC-nek, amely akár öt-hat góllal is vezethetett volna a szünetben, ha kicsit élesebbek és koncentráltabbak a csatárai.

A folytatásra valamelyest visszavett a tempóból a hazai csapat, ez pedig lehetőséget teremtett a vendégakciókra. A Tobol szimpatikusan küzdött és próbálkozott rendületlenül, volt is néhány helyzete a kissé bizonytalan ferencvárosi védelemnek köszönhetően, de csak lesgólt szerzett, így a magyar továbbjutás egy pillanatra sem forgott veszélyben. Az FTC-nek is megvoltak a maga lehetőségei a második félidőben, ezek közül kettőt értékesített, amivel rendkívül magabiztosan lépett a következő körbe.

Az FTC-re a Holman Dávidot is foglalkoztató szlovák Slovan Bratislava vár a második körben, miután a pozsonyiak drámai körülmények között nyertek Batumiban. Két gól nélküli döntetlen után a házigazda georgiaiak Zuriko Davitasvili góljával a 105. percben megszerezték a vezetést, ám Tigran Barsegjan a 115. minutumban egyenlített, majd a veterán Wladimir Weiss a 123. percben továbblőtte a Slovant. Az első mérkőzést július 20-án, szerdán Budapesten vívják, a visszavágóra egy hét múlva kerül sor Pozsonyban.

A BL főtáblájára való kerüléshez négy párharcot kell nyerni.

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló, visszavágó:
Ferencvárosi TC-Tobol Kosztanaj 5-1 (3-1)
Groupama Aréna, 17 347 néző, v.: Jakubik (lengyel)
gólszerzők: Traoré (4., 17.), Laidouni (21.), Bassey (74., 91.), illetve Szergejev (23.)
piros lap: Muzsikov (81.)
sárga lap: Kovacevic (56.), illetve Muzsikov (78., 81.)

Ferencvárosi TC: Dibusz - Wingo, S. Mmaee, Kovacevic (Knoester, 83.), Civic - Laidouni, Zachariassen (Mercier, 83.), Esiti (Loncar, 76.) - Nguen (Auzqui, 69.), Boli (Bassey, 69.), Traoré

Tobol Kosztanaj: Mokin - Kajrov, Malij, Tomasevic, Amanovic - Tagibergen, Jovancic, Zsarinbetov (Muzsikov, 68.) - Tosic (Zsakszilikov, 78.), Szergejev (Deble, 75.), Brigido (Vukadinovic, 75.)

fotó: www.facebook.com/fradi.hu

A rovat legfrissebb hírei