UTA: Aláírt a PSG-nevelésű válogatott csatár


A 22 éves játékos felkészülési mérkőzésen már gólt is lőtt az aradiak színeiben.

Folytatja kerete megerősítését az UTA Arad, a piros-fehérek egy újabb komoly fogást jelentettek be: Virgiliu Postolachi két évre kötelezte el magát a Maros-partjára.

A 22 éves moldovai csatár a Paris St.Germain akadémiáján nevelkedett, a sztárokkal teletűzdelt francia alakulatban azonban csak felkészülési mérkőzésen léphetett pályára: 2019-ben a Dinamo Drezda ellen gólt is szerzett. A nagy tehetségnek kikiáltott játékos Párizsból Lille-be, majd a belga Mouscronba, végül a dán Vendsysselbe került. A belga élvonalban 6, a második vonalban 7, a dán második osztályban pedig szintén 6 alkalommal lépett pályára. A moldovai válogatottban pedig 3-szor.

Postolachi, aki a nyári felkészülési mérkőzéseken pályára lépett és gólokat is lőtt az UTA mezében, az aradiak 11. új igazolása Claudiu Keserü (FCSB), Andrei Chindrich (legutóbb Santa Clara, Portugália), az argentin Bautista Casciaro (The Strongesrt, Bolívia), az albán Erion Hoxhallari (FK Tirana), a mauritániai Aly Abeid (FC Valenciennes, francia II. osztály), Mihai Dobrescu (Kolozsvári Universitatea), az észak-macedón Orham Ademi (Duisburg, német III. osztály), Albert Stahl (Rapid), Cristian Maxim és Raul Steau (egyaránt Gaz Metan Medgyes) után.

fotó: wikipedia
 

A rovat legfrissebb hírei