Hátrányból fordított a Sepsi OSK


Ezt Orbán Viktornak is látnia kellett.

 Illusztris vendégek érkeztek Sepsiszentgyörgyre, ahol a Sepsi OSK az Olimpija Ljubljanát fogadta a labdarúgó Konferencia Liga második selejtezőkörében.

A lelátón volt ugyanis Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, akit hatalmas ováció fogadott, de ott volt Németh Zsolt, vagy épp Varga Judit is. Nem beszélve Gera Zoltánról a magyar U21-es válogatott szövetségi kapitányáról, vagy épp Marco Rossiról a kapitányról. A romániai politikai elitet Kelemen Hunor miniszterelnök helyettes, illetve Novák Károly Eduárd sportminiszter képviselték.
 
De érkeztek vendégek Topolyáról, illetve Dunaszerdahelyről is.
 
Mindezen neves személyiségek a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról tették át székhelyüket a háromszéki megyeközpontra, ahol vagy részesei voltak egy-egy panelbeszélgetésnek, vagy majd fel fognak lépni, mint például Orbán Viktor, szombat délelőtt.
 
A találkozót az Ismerős Arcok „Nélküled” című száma indította, amelyet követően csak úgy zúgott a „Ria-Ria Hungária” a háromszéki új stadionban ahol első ízben rendeztek nemzetközi kupameccset.
 
A Sepsi viszont pocsékul indította a találkozót, hiszen a negyedik percben máris hátrányba került a szlovén csapattal szembe. Cristiano Bergodi alakulatának viszont nem ismeretlen az idei szezonban, hogy hátrányból kell felállnia, hiszen a Szuperupa döntőben, vagy épp a román bajnokság első fordulójában Craiován is ez történt.
 
A Sepsi hamar észhez is tért és jöttek is a helyzetek, amelyek viszont rendre kimaradtak. A mezőnyfölényt bő 20 perc után sikerült kialakítani. A hajrára megélénkült a játék. Rondon előbb a lécet találat el, majd Balasa büntetőt harcolt ki a hosszabbításban. A házi gólfelelő Stefanescu ugyan kihagyta a büntetőt, de a kipattanót már bepofozta a hálóba.
 
A fordulást követően sem állt le az OSK. Golofca két ziccert is kihagyott, hogy a 66. percben büntetőhöz és emberelőnyhöz jussanak. A Ljubljana gólszerzőse Saslar volt szabálytalan, amiért pirosat is kapott. A büntetőt viszont a frissen beállt Tudorie kihagyta.
 
A hajrá hozott fordulatot. A nyomást egyre jobban nem bíró szlovénok védelme folyamatosan kihagyott. Damascan egymaga két gólt is szerezhetett volna, de Dumitrescu is kihagyott egy ziccert.  A 84. percben viszont Paun, saját testi épségét sem féltve, fejelte be a vezető találatot, hogy a hosszabbításban Karamatic öngólt vétsen. 
 
A Sepsi kétgólos előnnyel várhatja a szlovéniai visszavágót és a két csapat közti tudáskülönbséget figyelembe véve Bergodi alakulatának nem szabadna kicsússzon a kezéből a továbbjutás.
 
Konferencia Liga, 2. selejtező
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Olimpija Ljubljana 3–1 (1–1)
Gólszerzők: Stefanescu (45+2.), Paun (84.), Karamatic (90+3. - öngól), illetve Saslar (4.)

A rovat legfrissebb hírei