Gyászol a romániai asztalitenisz: elhunyt Nagy Ferenc
Edzőként, szövetségi kapitányként és klubelnökként is sokat tett a romániai asztaliteniszért.
Tragikus hír rázta meg hétfőn a székelyudvarhelyi, sőt az egész erdélyi asztalitenisz-közvéleményt: 77 éves korában elhunyt Nagy Ferenc, számolt be a Román Asztalitenisz Szövetség.
Nagy Ferenc 1945 március 12-én született Zetalakán és az egész életét az asztalitenisz határozta meg: 1970 és 2019 között volt a Székelyudvarhelyi Iskolai Sportklub edzője, ezen túlmenően pedig egyik kezdeményezőként bábáskodott a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub megszületésénél, amelynek elnöke is volt. Ezen túlmenően a 80-as években volt a román válogatott szövetségi kapitánya is.
„A teremben elvégzett munkája nyomán bajnokok teremtek, kitartása, elkötelezettsége és az asztalitenisz megtanítása iránti szeretete élete meghatározó eleme volt”, méltatja a Román Asztalitenisz Szövetség.
Nagy Ferenc munkássága során olyan későbbi bajnokokat fedezett fel vagy segítette a fejlődésben, mint Nagy Levente, Fejér Konnert András, Török Ernő, Fejér Konnert Zoltán, György Szilárd, Lőrinc Barna és sokan mások.
„Az asztalitenisz volt az élete! Odihnește-te în pace, Feri bácsi!”, azaz Nyugodj békében Feri bácsi!, búcsúzik tőle a szövetség.
fotó: székelyhon.ro