Egy vereség, egy győzelem


Harmadik helyen zártak Vasluiban.

A férfi kézilabda-bajnokság élvonalába frissen visszajutott VSK Székelyudvarhely újabb felkészülési tornán vett részt. A Sipos Lóránt által irányított gárda ezúttal Vasluion volt hivatalos, ahol egy négycsapatos torna keretében csiszolták tovább a játékukat.

A VSK előbb a házigazda Vaslui ellen lépett pályára. Az udvarhelyiek Jjól indították a meccset a, az elején náluk volt az előny. A házigazdák kihasználva a sok elpuskázott udvarhelyi lehetőséget fordítottak, a szünetben már ők vezettek. A második játékrészben még egy lapáttal rátett az ellenlábas, eldöntötte a párharc kilétét.

Másnap a másik ág vesztese a másodosztályban érdekelt Vidombák volt az ellenfél a harmadik helyért. Ezen összecsapást is jól indították az udvarhelyiek, csupán öt gólt kaptak az első felvonásban. Igaz, hogy a helyzetek kihasználásával ismét hadilábon álltak, csupán tízet lőttek. A pihenőt követően kiegyenlített, majd egy pár percig vezetett is az ellenlábas, de végül a VSK fordított és nyertünk.

Sipos Lóránt minden benevezett játékosának megadta a lehetőséget. Összességében ezen két hétvégi találkozó hasznos pont volt az élvonalbeli ráhangolásunkra.

Felkészülési mérkőzések

CSM Vaslui – VSK Székelyudvarhely 32–25 (15–12).
A VSK gólszerzői: Csibi Hunor 7, Katona Tamás 4, Putnoky Szabolcs, Fekete Róbert és Ferenczi Botond 3-3, Jobb Lőrinc, Kónya Hunor, Angelo Tăuțean, Vuk Milosevics és Hadnagy Lóránt 1-1. Játszottak még: Varó Lajos, Orbán Szilár (kapusok), Aron Dedu, Tófalvi Tamás, Csíki Botond, Claudio Ramos.

VSK Székelyudvarhely – Vidombáki Sporting 25–22 (10–5).
A VSK gólszerzői: Aron Dedu 6, Ferenczi Botond 4, Claudio Ramos, Csibi Hunor és Vuk Milosevics 3-3, Kónya Hunor 2, Angelo Tăuțean, Fekete Róbert, Katona Tamás és Tófalvi Tamás 1-1. Játszottak még: Orbán Szilárd, Varó Lajos, Jobb Lőrinc (kapusok), Putnoky Szabolcs, Hadnagy Lóránt, Csíki Botond.

 

A rovat legfrissebb hírei