Cvek beollózta a CFR-t a csoportkörbe Videó


Nyögvenyelős teljesítmény után egyéni villanás kellett ahhoz, hogy a Kolozsvár bejusson az Európai-konferencialiga csoportkörébe.

Egymást követő második idényben is bejutott a labdarúgó Európai-konferencialiga csoportkörébe a Kolozsvári CFR, miután az idegenbeli gól nélküli döntetlen után hazai pályán egy szépségdíjas találattal 1-0-ra legyőzte a szlovén bajnok Maribor együttesét.

Az egy héttel ezelőtti első mérkőzés óta a horvát Damir Krznar váltotta a Maribor kispadján Radovan Karanovićot és talán ennek is betudható, hogy a vendégek kezdtek bátrabban, az ő nevükhöz fűződött az első helyzet is, de Simone Scuffet hárította Ivan Brnic lövését a 10. percben. Gyorsan jött is a kolozsvári válasz, három perccel később Emmanuel Yeboah veszélyeztetett fejjel majd Jefte Betancor lőtt kétszer is Menno Bergsen kapusba.

A szünet után ismét a Maribor neve mellé jegyezhettük fel az első veszélyes akciót, az egykor a Győrben (2012-2015) és a Petrolulban (2015 tavasza) is megfordult Rok Kronaveter dolgoztatta meg Scuffetet. Az első félidővel ellentétben azonban ezúttal sokáig váratott magára a kolozsvári válasz: a végig agilisan és harcosan játszó Yeboah a 87. percben éles szögből fejelt a felső lécre.

A második félidő fölöttébb gyenge játékot hozott, nyoma sem volt az első játékrész ziccereinek. Mindkét csapat sok hibával játszott, meddő mezőnyharc folyt leginkább a pályán. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a végén az a ritka eset állt fent, hogy a két csapat egyaránt 50%-ban birtokolta a labdát.

Egy ilyen mérkőzés vagy döntetlenre végződik, és akkor következett volna a hosszabbítás, vagy egy parádés egyéni megmozdulással dől el. A Fellegvárban utóbbi forgatókönyv valósult meg, a 90. percben ugyanis egy hazai bedobás után egy védő alászaladt a labdának, amit Lovro Cvek pazar mozdulattal ollózott a kapuba. Ez volt a horvát középpályás első gólja a CFR színeiben a 8. mérkőzésén.

A FCSB jól célzott 11 méterről, a Craiova nem

Bejutott a csoportkörbe a FCSB is, amely ugyan hazai pályán 2-1-re kikapott a Vikingtől, de Stavangerben 3-1-re legyőzte a norvégokat – egy utolsó percben szerzett büntetővel. Az első találkozóhoz hasonlóan a bukaresti gárda már a 3. percben vezetést szerzett, ezúttal Malcolm Edjouma révén, amire a 26. percben Zlatko Tripic tizenegyes gólja volt a válasz. A szünet után Andrei Cordea ismét előnyhöz juttatta a románokat (54.) és amikor már mindenki a hosszabbítást várta, Bognár Tamás játékvezető büntetőt ítélt a vendégeknek, amit Risto Radunovic gólra váltott (90.), ezzel belőve a FCSB-ét a csoportba.

Elvérzett viszont a harmadik román együttes, a hazai 1-1 után Beer Shevában is ikszelő CSU Craiova. A rendes játékidő nem hozott gólt, majd úgy tűnt, a hosszabbítás első félideje sem. A 105. percben azonban Ante Roguljic szép szabadrúgásból megszerezte a vezetést a románoknak, ám nem sokáig örülhettek, mert az egykor a spanyol (Mallorca, Almeria) és az angol első osztályt (Brighton) is megjáró Tomer Hemed szinte azonnal kiegyenlített. Több gól már nem esett, következhettek a büntetőrúgások. Az izraeliek egyet sem hibáztak, a másik oldalon viszont a csapat két leginkább reprezentatív játékosa, Andrei Ivan és Nicusor Bancu lába is megremegett, Omri Glazer kétszer is védeni tudott, így a Hapoel jutott tovább.
A csoportok beosztásait pénteken sorsolják ki.

A Konferencia-liga főtáblájának 32 csapatos mezőnye:
Dnyipro (ukrán), Zalgiris (litván), Silkeborg (dán), Austria Wien (osztrák), Gent (belga), Sivasspor (török), Pjunik Jereván (örmény), Hearts (skót), Shamrock Rovers (ír), Apollon (ciprusi), Djurgarden (svéd), Slovacko (cseh), FC Basel (svájci), Kolozsvári CFR  (román), Hapoel Beer-Seva (izraeli), 1. FC Köln (német), Fiorentina (olasz), West Ham United (angol), FCSB (román), Molde (norvég), Slavia Praha (cseh), Ballkani (koszovói), Partizan Beograd (szerb), Lech Poznan (lengyel), Anderlecht (belga), Nice (francia), Basaksehir (török), AZ Alkmaar (holland), Villarreal (spanyol), Vaduz (liechtensteini), Slovan Bratislava (szlovák), RFS (lett)

A magyar válogatott csapatkapitányát, Szalai Ádámot is a soraiban tudó svájci FC Basel mellett Kerkez Milos a holland AZ Alkmaar, míg Holman Dávid a szlovák Slovan Bratislava együttesében lesz érdekelt a sorozat főtábláján.

 fotó: www.facebook.com/cfr1907

A rovat legfrissebb hírei