VAR-komédia Kolozsváron, kikapott a tartalékos CFR


Az európai kupaszereplés árnyékában a kolozsvári cserék képtelenek tartani a lépést.

A labdarúgó Szuperliga 7. fordulójában immár 3. vereségét szenvedte el a Kolozsvári CFR, miután vasárnap este hazai pályán 3-1-re kikapott hazai pályán a Farultól.

Pontosabban fogalmazva a CFR cserecsapata fogadta a konstancai együttest, Dan Petrescu vezetőedző ugyanis egyedül Simone Scuffet kapust jelölte a kezdőcsapatba azok közül, akik csütörtökön a szlovén Marbior ellen kiharcolták az Európai-konferencialiga csoportkörében való szereplés jogát. Ráadásul bekerült a kezdők közé az a 21 éves Rares Balan, akinek ez volt mindössze a 3. élvonalbeli mérkőzése.

A találkozó azonban nem emiatt marad igazán emlékezetes, hanem a videóbíró teljesítménye miatt. Történt, hogy az 5. percben Cephas Malele kisebb kavarodás után megszerezte a vezetést a CFR számára. Pontosabban azt hitte, hogy megszerezte, ugyanis a VAR les miatt érvénytelenítette a találatot. Csakhogy egy másik szögből kiderült, a labda egyik konstancai védő kezére pattant, mielőtt Malele lesen megkapta volna. Öt percet állt a játék, mígnem Radu Petrescu játékvezető salamoni döntést hozott: büntetőt ítélt. A labda mögé Malele állt, az angolai csatár pedig belőtte a gólt, amit már korábban megszerzett…

Alig telt el fél óra, a VAR ismét főszereplővé vált: szabadrúgás után Alexi Pitu kiegyenlített. A játékvezető előbb les címén érvénytelenítette a találatot, majd némi VAR-ozás után mégiscsak megadta. Ez volt a 20 éves támadó első gólja, 69 bajnokit várt rá.

A második félidőben aztán Louis Munteanu lépett elő főszereplővé. A szintén 20 éves csatár 2019 decembere óta nem szerzett gólt felnőtt bajnokin, most viszont kétszer is betalált: a 63. percben a szokatlan összeállításban játszó hazai védelem szokatlan hibái után, majd a 88. percben egy szép akció végén. Az elmúlt két évet a Fiorentina ificsapatában töltő, de a felnőtteknél lehetőséget nem kapó tehetség két szép góllal kezdi meghálálni, hogy mentora, Gheorghe Hagi mentőövet dobott neki és kölcsönvette az olasz lila-fehérektől.

A Kolozsvár tehát a Botosani elleni bajnokihoz hasonlóan ezt a találkozót is beáldozta az európai kupaszereplés oltárán, ami azonban aggasztóbb lehet számukra, hogy a cserék a jelek szerint képtelenek tartani a lépést a Szuperligában.

fotó: www.facebook.com/cfr1907

A rovat legfrissebb hírei