Történelmi győzelem
Első meccs, első győzelem.
Minden adott volt arra, hogy az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata jó körülmények között kezdje meg első élvonalbeli meccsét a tavalyi negyedik helyezett CSM Alexandria ellen. Az idegesség alaposan kifogott viszont a csíki lányokon, de viszonylag hamar sikerült rendeznie a sorokat és a 17. percben a 16 esztendős, U17-es román válogatottba is behívott, Szőke Eszter vezetést szerzett, majd alig pár percre rá Szentes Szabina góljával már kettő volt közte. A félidő hajrájában pedig Tankó Réka is eredményes volt.
A szünetet követően a vendég csapat felszívta magát és alig 10 perc alatt feljöttek mínusz egyre. Albu Lászlónak – az FK trénere – ekkor sikerült megnyugtatnia lányait és kiegyenlítetté tette a mérkőzést. A vendégeknek bár volt egy kapufájuk a hajrában végül a három pontot otthon tartották a csíki lányok és történelmi győzelmet könyvelhettek el.
A következő fordulóban székely rangadó lesz, hiszen az FK a Székelyudvarhelyi Vasas Femina vendége lesz.
Liga 1., 1. forduló
FK Csíkszereda – CSM Alexandria 3–2 (3–0)
Gólszerzők: Szőke (17.), Szentes (21.), Tankó (41.), illetve Petre (49.), Pana (56.).
Fotó: fkcsikszereda.ro