Sorsdöntő volt az első félidő
Vereséggel kezdték az idényt.
Bemutatkozott a Bölények Ligájában a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely a Bákói CSM vendége volt.
A Sipos Lóránt által irányított udvarhelyi csapat elsődleges célja az idei szezonra a bentmaradás kivívása, amely igencsak nehéz feladat lesz.
Már az első meccsen némi drukkal kezdett a vendég alakulat és bár az első percekben még tartani tudta a lépést a tapasztaltabb bákóiakkal a különbség fokozatosan nőni kezdett. A 13. percben, 6–3-as hazai vezetésnél, Sipos ki is kérte első idejét, ám csapatát nem tudta felrázni. A Bákó masszívan védekezett, kemény munkát fektettek a hatos falnál így a szünetre 18–11-et mutatott az eredményjelző.
A szünetet követően egyre lendületesebbé vált a VSK játéka és alig hét perc után már csak mínusz három volt közte. A remény viszont hamar elszállt és a hazaiak rendezték soraikat, visszaállítva a megnyugtató különbséget. A Sipos tanítványok nem adták fel méltó ellenfelei voltak a Bákónak, ám a vereséget nem tudták elkerülni.
A következő fordulóban a VSK első hazai meccsére kerül sor, méghozzá a bajnokság egyik legnagyobb favoritjával szemben a Bukaresti Dinamóval.
Bölények Ligája, 1. forduló
Bákói CSM – VSK Székelyudvarhely 33–25 (18–11).
A VSK gólszerzői: Ferenczi Botond és Putnoky Szabolcs 6-6, Fekete Róbert 5, Csibi Hunor 4, Aron Dedu 2, Katona Tamás és Hadnagy Lóránt 1-1.
Fotó: Club Sportiv Municipal Bacau / facebook
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: kézilabda, bölényk, ligája, bákó, székelyudvarhely