Ezúttal Szilágyi volt eredményes, de Románia ismét simán kikapott


Harmadik mérkőzésén elszenvedte harmadik vereségét a Splitben zajló Európa-bajnokságon a román női vízilabda-válogatott,

Harmadik mérkőzésén elszenvedte harmadik vereségét a Splitben zajló Európa-bajnokságon a román női vízilabda-válogatott, amely ezúttal a házigazda horvátoktól kapott ki 15-6-ra, ezzel pont nélkül áll az A csoport utolsó helyén.

Németország és Horvátország – mondta portálunknak a torna előtt egybehangzóan Szeghalmi Krisztina és Tóth Johanna, a válogatott két alapembere azzal kapcsolatban, hogy ki ellen lehet keresnivalója a csapatnak. Nos, a németek elleni meccs után a horvátok ellen is simán kikapott az együttes. Méghozzá úgy, hogy esélye se igazán volt.

A horvátok 4-1-re nyerték az első két negyedet, majd 5-3-ra a harmadikat és 2-1-re a negyediket. A román válogatott első három gólját Anastasia Melnychuk szerezte, majd Andra Burnea és Szilágyi Szabina (11-es számú sapkában) következett – az Eger légiósa a 3. negyed végén volt eredményes. A csapat utolsó találatát ismét Melnychuk jegyezte, aki így négy szerzett góllal zárt.

Két mérkőzés után először maradt szerzett gól nélkül Szeghalmi Krisztina, pedig 3-szor is próbálkozott a 26 perc alatt, amit a medencében töltött, akárcsak Bonca Xénia 19 perc alatt. Náluk is többször, négyszer célzott pontatlanul Tóth Johanna valamivel több, mint 18 perc alatt, míg Nagy Debóra 8 percet töltött a vízben és egyszer kísérletezett gólszerzéssel. Szilágyi 26 percet játszott, kétszer lőtt kapura és egy gólt szerzett.

A lányok legközelebb csütörtökön Hollandia ellen játszanak 14.00 órai kezdettel, míg a Vancsik Leventét, Kari Pétert és Czenk Ferencet soraiban tudó fiúk szerdán Németországgal mérkőznek 16.30-tól.

fotók: www.len.eu
 

A rovat legfrissebb hírei