Egzotikus ország játékosával erősíti támadósorát a CFR


Előző klubja már megerősítette a világvándor csatár távozását.

Tizenkilenc góljával a Kolozsvári CFR legeredményesebb csatára volt az előző idényben Gabriel Debeljuh, aki azonban súlyos térdsérülése miatt hónapokig nem állhat a bajnoki címvédő rendelkezésére. A „fellegváriak” nem is vártak sokat és a nemzetközi átigazolási időszak vége előtt (szeptember 1.) megtalálták a horvát pótlását: Rangelo Jangát.

Rangelo Maria Janga 30 éves középcsatár, aki Rotterdamban született és a város harmadik számú csapatában, az Excelsiorban nevelkedett. Egykor szerepelt a holland utánpótlás-válogatottakban, felnőttként viszont nem jutott szóhoz a világ egyik legerősebb nemzeti csapatában, így elfogadta szülei szülőföldjének, Curacao-nak a meghívását, a Karib-tengeri ország együttesébe pedig 24 mérkőzésen 13 alkalommal volt eredményes – többek között mesterhármast is elérve Grenada ellen.

Janga számára a CFR profi pályafutása 11. klubja, Románia pedig a 7. ország esz, ahol játszik, Hollandia mellett megfordult ugyanis Cipruson, Szlovákiában, Belgiumban (Gent), Kazahsztánban és Svájcban, legutóbb pedig a szintén ciprusi Apollon Limasszolban szerepelt. Szlovákiában 48 meccsen 18 gól, Kazahsztánban 40 bajnokin 10 találat, a Gentnél 8 mérkőzésen 4 gól, a holland második osztályban 113 találkozón 34 gól, a holland élvonalban pedig 34 összecsapáson 4 találat a mérlege. Az Apollonban idén két meccsen egy gólt szerzett.

Janga leigazolását a CFR még nem jelentette be, de az Apollon már igen.

A középcsatár érkezése mellett könnyen lehet, hogy hamarosan egy távozót is bejelenthet a kolozsvári gárda: egybehangzó sajtóértesülések szerint Claudiu Petrila a francia élvonalbeli Lorient-hez tart mintegy 5 millió euró fejében.

fotó: www.apollon.com.cy

 

A rovat legfrissebb hírei