Corbu az álmairól, Magyarország Corburól kénytelen lemondani?
A magyar válogatottba vágyó csángó tehetség először szerepel a román felnőtt válogatott előzetes keretében.
Corbu Marius a maga 20 évével a magyar NB I azon kevés játékosai közé tartozik, aki már 19 évesen alapember lett – és nem is akármilyen együttesben, hanem az utóbbi három szezonban mindannyiszor a dobogón végző Puskás Akadémiában. A csángó tehetség pályáját felbukkanása óta árgus szemekkel figyelték a magyar szurkolók és a Román Labdarúgó Szövetség (FRF).
A román szövetségi kapitány, Edward Iordanescu pedig elérkezettnek látta az időt, hogy Corbu bemutatkozzon a felnőtt válogatottban is: az ő neve is ott van a légiósokat tartalmazó előzetes keretben a Finnország (szeptember 23.) és a Bosznia-Hercegovina (szeptember 26.) elleni Nemzetek Ligája mérkőzések előtt.
Csakhogy Corbu a Puskás Akadémia házi sajtósainak 2020 októberében egyértelműen elmondta: álma, hogy világbajnokságon játsszon. A magyar válogatottal! Ez az álma gyorsan meghiúsulhat, amennyiben ugyanis három felnőtt tétmérkőzésen pályára lép Románia színeiben, akkor már más nemzeti csapatban nem játszhat.
Marco Rossi gyakran kap kérdést Corbuval kapcsolatban, a magyar szövetségi kapitány pedig rendre méltatja a Magyarcsügésen született középpályást, majd adminisztratív okokat emleget….
Ott van az előzetes keretben Eric Bicfalvi is, az orosz Ural Jekatyerinburg a válogatottnál állandóan mellőzött sztárját egykor szintén szóba hozta a sajtó a magyar válogatottal.
Magyar fiatalok az U-csapatoknál is
Nem Corbu ás Bicfalvi az egyedüli romániai magyar, aki meghívót kapott a román válogatottba. A kolozsvári Hindrich Ottót is behívta az U21-es válogatottba Emil Sandoi, a Kisvárda kapusa szeptember 23-án Spanyolország, 27-én pedig Wales támadóival nézhet farkasszemet.
Szintén ott van a keretben Gergely Botond, a Zalaegerszeg középső védője, aki az U20-as csapattal Csehország (szeptember 22.), majd Németország (szeptember 26.) ellen léphet pályára.
fotó: https://www.facebook.com/PFLAhu