Az egyik csíki játszott, a másik nem, de mindkettő Romániája kikapott


Nem alakult valami jól a csütörtöki nap a román utánpótlás-válogatottak számára.

 A felnőttek Nemzetek Ligája-mérkőzéseinek árnyékában az utánpótláscsapatok is sorra játsszák mérkőzéseiket ezekben a napokban, kihasználva a klubok bajnoki szünetét. Csütörtök két román korosztály, az U20 és az U18 is pályára lépett felkészülési mérkőzésen – és kikapott. Előbbi 2-1-re Csehországtól, utóbbi 2-0-ra Törökország ellen. Mindkét keretben szerepel az FK Csíkszereda egy-egy növendéke.

A nagyobbak Chomutov városában léptek pályára a házigazda csehek vendégeként, akik Filip Vecheta duplájával (23., 59.) szereztek megnyugtató előnyt, mielőtt Luca Andronache a 79. percben szépített, beállítva ezzel a végeredményt. Ekkor már a pályán volt a Zalaegerszeg védője, Gergely Botond is: az FK Csíkszereda neveltje a 62. percbe lépett pályára.

Beszédes összehasonlítás az egyaránt 19 éves két gólszerző eddigi pályafutása: amíg Vecheta már 29 mérkőzésnél tart a Slovacko színeiben, amellyel az Európai-konferencialiga csoportkörében is bemutatkozott, addig Andronache 16 alkalommal lépett pályára a Farul együttesében. Gergely ezzel szemben még nem kapott lehetőséget az NB I-ben.

A Daniel Pancu edzette csapat hétfőn Aradon Németországgal mérkőzik meg.

Szintén idegenben szenvedett vereséget az U18-as csapat, amely a Törökországban zajló 4 Nemzet Tornáján a házigazda ellen maradt alul 2-0-ra. Az FK Csíkszereda kapusa, Becze-Máté Mátyás a kispadról követte az eseményeket.

Talán a folytatásban, szombaton Portugália vagy hétfőn Spanyolország ellen, ő is lehetőséget kap Daniel Mogosanu szövetségi kapitánytól.

fotó: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei