Kiesés szélén Románia a helsinki döntetlen után


Egyenlíteni tudott, fordítani már nem a román válogatott Finnországban.

Továbbra is egyetlen győzelemmel áll a román labdarúgó válogatott a Nemzetek Ligája B divíziójának 3. csoportjában, miután a pénteki 5. fordulóban 1-1-es döntetlent ért el Finnország vendégeként.

A kék-fehér válogatott az egyetlen, amelyet Románia le tudott győzni a csoportban (1-0), nem véletlen tehát, hogy az északiak visszavágóra szomjaztak. Ennek jegyében Teemu Pukki már a 12. percben megszerezte a vezetést egy életerős, 17 méteres lövéssel.

A bekapott gól után Románia támadásba lendült és sorra dolgozta ki a gólszerzési lehetőségeit, de se Deian Sorescu, se Nicusor Bancu, se Razvan Marin nem tudott betalálni. Az egyenlítéshez a 33. percben állt a legközelebb a román csapat, amikor előbb Sorescu találta el a kapufát, majd a kipattanót Andrei Ratiu is a kapufára lőtte, az újabb kipattanót pedig Sorescu passzolta Florin Tanase elé, de ő nem találta el a kaput.

A kétszeres román gólkirály aztán az 52. percben közelről mégis egalizált, Románia azonban akár fordíthatott is volna, de Denis Alibec, Dennis Man és Nicolae Stanciu is célt tévesztett. A hat perces ráadásban mindkét csapat előtt adódott két-két gólszerzési lehetőség, de egyik sem tudott élni vele.

A végeredmény nem változott tehát, döntetlenjével pedig Románia életben tartotta bennmaradási esélyeit. Ahhoz, hogy ne essen meg vele az a csúfság, hogy kiessen a C divízióba, hétfőn le kell győznie a már biztosan csoportelső Bosznia-Hercegovinát. A bosnyákok 11 ponttal állnak a kvartett élén, Montenegrónak 7, Finnországnak 5, Romániának pedig 4 pontja van.

fotó: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei