Baloggal és Szőkével készül Románia az Eb-selejtezőre


A román keretből nem kevesebb, mint 13 lány szerepel valamelyik erdélyi klubban.

Október első felében Európa-bajnoki selejtezők várnak a román női U17-es labdarúgó-válogatottra, Andra Vela szövetségi kapitány pedig kedden kihirdetette a csapat keretét, amelyben két csíki lány is helyet kapott.

Románia hazai pályán, a szövetség Bufteában található edzőkomplexumában október 5-én előbb Litvániát, hat nappal később pedig Kazahsztánt fogadja a B6 csoportban. A csoportelsők feljutnak az A csoportba, majd tavasszal folytatják a selejtezőt a legmagasabb értékcsoportban található együttesek ellen. Az Európa-bajnokság házigazdája Észtország lesz.

Érdekesség, hogy ez a román labdarúgás történelmének első olyan válogatottja, amelynek szakmai stábját kizárólag nők alkotják. Ők pedig a 20 fős keretbe 13 olyan lányt hívtak be, akik valamelyik erdélyi klubban szerepelnek, köztük az FK Csíkszereda két tehetségét, a kapus Balog Boglárkát és a középpályás Szőke Esztert. A válogatott egyetlen légiósa pedig Bolboaca Karina, aki Pécsett szerepel.

Íme az U17-es román női válogatott kerete:
Kapusok
: Balog Boglárka (FK Csíkszereda), Moldovan Alesia (FC Kolozsvári Universitatea)
Védők: Dinca Nicol Vuia (Temesvári Politehnica), Frătuțescu Rianna (Temesvári Politehnica), Mihăescu Andra (Temesvári Politehnica), Bolboacă Karina (PMFC-Sportoldal, Magyarország), Stan Denisa (FC Kolozsvári Universitatea), Corsei Bianca (Temesvári Politehnica):
Középpályások: Szőke Eszter (FK Csíkszereda), Florica Ana Maria (FC Kolozsvári Universitatea), Cristea Maria (ACS Dream Team Bukarest), Lazăr Isabela (Universitatea Craiova), Alexandra Boboc (Temesvári Politehnica), Mardari Mihaela (Fair Play Bukarest), Daria Grădinariu (FC Kolozsvári Universitatea), Neacșu Daria (FC Rapid 1923);
Csatárok: Filip Ana (FC Kolozsvári Universitatea), Kara Rania Jouli (CS Carmen Bukarest), Șepețan Andreea (Temesvári Politehnica), Vasile Daria Teodora (FC Voluntari)

fotó: frf.ro
 

A rovat legfrissebb hírei