Már nem veretlen a Hermannstadt, kikapott a Sepsitől
Egy győzelem, két vereség az erdélyi csapatok vasárnap délutáni mérlege a Szuperligában, de….
Nincs már veretlen csapat a labdarúgó Szuperligában, miután az újonc Hermannstadt a 12. fordulóban 2-1-re kikapott „hazai pályán” a Sepsi együttesétől, amelynek színeiben bemutatkozott a válogatott szünet előtt igazolt Varga Roland. A délután másik mérkőzésén az UTA Arad 2-0-ra kikapott a listavezető Farul otthonában, így egy győzelem és két vereség az erdélyiek mérlege a játéknapon. Igaz, a Hermannstadt és a Sepsi egymás ellen játszott….
Alig 15 órával azt követően, hogy a Kolozsvári CFR legyőzte a Petrolul együttesét, újabb bajnokit rendeztek vasárnap délután a medgyesi stadion felázott, mély talaján. A mezőny egyetlen veretlen csapata, a Hermannstadt fogadta örök albérletében a Sepsit, annak reményében, hogy megőrzi veretlenségét – és hogy előbb-utóbb csak elkészül már a több éve építés alatt álló saját stadionja.
Ugyan a háromszékiek birtokolták többet a labdát, az első félidőben csak a nagyszebeniek előtt adódott komoly gólszerzési lehetőség. Igaz, nem túl sok. De Daniel Paraschivnak igazi helyzetre sem volt szüksége, a 23 éves csatár a 37. percben több jó csel után, három védő szorításából 16 méterről kilőtte Niczuly Roland kapujának hosszú felső sarkát. Ez volt a 6. gólja a szezonban. Niczuly aztán néhány perccel később már védeni tudott Baba Alhassannal szemben.
Az 56. percben aztán beállt Varga Roland (fotó), a 24-szeres magyar válogatott egy ígéretes szabadrúgással és egy távoli lövéssel vétette észre magát. Az üdvözülést azonban két szöglet jelentette a Sepsi számára: előbb a 75. percben Denis Ciobotariu kotort be közelről egy labdát a kavarodásban, majd a 87. minutumban Pavol Safranko fejelt a hálóba, megszerezve a Sepsi harmadik győzelmét zsinórban. Érdekesség, hogy ez volt a nyáron érkezett Ciobotariu első gólja a Sepsiben, míg a szlovák csatár Dél-Afrikából való visszatérését követően volt először eredményes.
Mindössze egy győzelmet aratott ebben a szezonban idegenben az UTA, a listavezető Farul otthonában ennek tükrében sem várt könnyű mérkőzés az aradiakra. Főleg, miután a 19. percben Denis Alibec gólra váltotta az általa kiharcolt büntetőt, megszerezve ezzel a vezetést a konstancaiaknak. Más kérdés, hogy az ítélet minimum megkérdőjelezhető, a csatár ugyanis sokkal inkább feldobta magát, mintsem hogy ellene szabálytalankodtak volna.
Az aradiak a második félidő elején rögtön közel kerültek az egyenlítéshez, amikor egy beadás után Jérémy Corinus csapata kapujának előterében lerántotta ellenfelét. A francia piros lapot kapott, az UTa pedig tizenegyest, de a megítélt büntetőt Virgiliu Postolachi a kapu fölé bikázta. És amikor már mindenki azt hitte, az eredmény már nem változik, a 90. percben Vlad Morar jó 30 méterről bombázott szabadrúgásból az aradi kapura. Florin Iacob csak kiütni tudta a labdát, pontosan a berobbanó Carlos Casap elé, aki beállította a 2-0-s végeredményt. A középpályás két év, 2020. októbere után tudott ismét gólt szerezni.
Utolsó erdélyi csapatként a Kolozsvári Universitatea hétfőn 18 órai kezdettel a Botosani vendégeként lép pályára.
fotók: www.facebook.com/osksepsi