Első vereségük után taroltak az erdélyiek


Ötödik alkalommal tud duplázni egy csapat, harmadszor erdélyi klub.

Noha vasárnap, a román labdarúgó Szuperliga 12. fordulójában elszenvedte szezonbeli első vereségét a Hermannstadt együttese, a Gazeta Sporturilor szavazásán taroltak a nagyszebeniek: szeptemberben Baba Alhassan lett a Hónap játékosa, Marius Maldarasanu pedig a Hónap edzője.

A 22 éves ghánai csatár 11 találkozón 6 gólt szerzett, szeptember folyamán két gól és egy assziszt a mérlege. A spanyol Real Valladolid második csapatától két évvel ezelőtt szerződtetett támadó elismerte, bizony rá kellett keresnie az interneten Romániára és a Hermannstadtra, mert semmit nem tudott róluk. „Sok romániai csapat érdeklődik irántam, de meg kell várnom a megfelelő pillanatot”, fogalmazott éretten a Gazeta Sporturilornak. Aztán elismerte: „Nem akarok Romániában maradni!”. Célja, mint sokaknak, az angol Premier League.

Maldarasanu a tavalyi szezonban visszavezette a Hermannstadtot az élvonalba, ahol eddig minden várakozást felülmúlóan teljesít a gárda: 12 forduló alatt 6 győzelmet, 4 döntetlent és 1 vereséget produkált, 16 gólt rúgott és mindössze 9-et kapott. Ugyan a hétvégén elveszítette veretlenségét az együttes, az újonc továbbra is a tabella 3. helyén áll. Még úgyis, hogy egy meccsel kevesebbet játszott. „Célunk a bennmaradás!”, figyelmeztet az edző.

A Hónap játékosa és a Hónap edzője díjak megszületése óta eltelt bő egy év alatt ez immár az ötödik olyan alkalom, hogy mindkét trófeát ugyanaz a csapat viszi el. Ez is bizonyítja, az egyéni siker bizony csapatmunka eredménye a labdarúgásban. Ami érdekes viszont, hogy az öt „duplázás” közül négy erdélyi csapathoz kapcsolódik: a Rapid és a CS Universitatea Craiova mellett ugyanis kétszer a Sepsinek jött össze a bravúr, most pedig a nagyszebenieknek.

fotó: gsp.ro
 

A rovat legfrissebb hírei