Csíki és udvarhelyi gólokkal nyert Románia


Az U17-es és az U19-es női labdarúgó válogatott is győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőket.

Európa-bajnoki selejtezőkön vesz részt a román U17-es és az U19-es női labdarúgó válogatott is a napokban: előbbi hazai pályán, utóbbi pedig Albániában. Mindkét együttes győzelemmel kezdett, ráadásul mindkét csapatban feliratkozott a gólszerzők közé egy-egy székely lány is.

Az U19-es válogatott Albániában 8-0-ra kiütötte Örmányországot, a mérkőzés legjobbja pedig Horváth Anita (17-es mezben) volt, a Székelyudvarhelyi Vasas Femina csatára ugyanis kétszer is betalált: ő szerezte meg a vezetést már a 6. percben, majd ő lőtte csapata 6. gólját is az 58. percben. Két perccel később aztán átadta helyét Bede Karinának (Kolozsvári U Olimpia.)

Szintén kezdőként kapott lehetőséget a Vasas Femina másik két tehetsége, Tóth Györgyi (16-os mezben, a 13-as mögött) és Orbán Aranka (13-as mezben): előbbi végig a pályán volt, utóbbi a szünetig. A kapus Tankó Réka (FK CSíkszereda) és a védő Varó Helga (Kolozsvári U Olimpia) ezzel szemben nem kapott lehetőséget.

Románia október 8-án Albániával, 11-én pedig Lettországgal találkozik.

Az U17-sek a labdarúgó szövetség bufteai edzőkomplexumában Litvániát fogadta és győzte le 2-0-ra. A vezetést az FK Csíkszereda ígérete, Szőke Eszter (10-es mezben) szerezte meg a 30. percben, majd a Kolozsvári U Olimpia támadója, Ana Maria Filip állította be a végeredményt a 69. percben. Balog Boglárka, az FK kapusa a kispadról figyelhette az eseményeket.

Románia október11-én Kazahsztán ellen folytatja. Mindkét csapat célja, hogy megnyerje csoportját és a B értékcsoportból feljusson az A-ba. Ez egyben a selejtezők folytatását is lehetővé teszi számukra.
 

A rovat legfrissebb hírei