Gyenge játék és vereség Slatinán


Nem ment a játék a csíkiaknak.

Slatinán lépett pályára az FK Csíkszereda másodosztályú felnőtt csapata, ám. Dican Ferenc fiai nem fogtak ki jó napot, a vége kétgólos hazai siker lett.

Ragyogó futball-időben, néhány száz érdeklődő előtt kezdődött az FK slatinai vendégjátéka a Május 1. Stadion klasszikus, futópályával övezett betonteknőjében. A hazaiakat maroknyi, ám rendkívül lelkes, gyermekekből álló szurkolótábor biztatta.

Nem mondhatjuk, hogy egymásnak estek a felek hiszen közepes tempóban terelgette a játékszert a két gárda az első percekben. A folytatásban sem sikerült sokkal magasabb fordulatszámot felvenni a játékosoknak, csendesen csordogáltak a percek, a kapuk pedig szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben. A legnagyobb lehetőség a Slatina előtt adódott, a 6. percben Apro labdavesztése után Gyengének kellett közbeavatkoznia.

A 9. percben Ivanovici jobb oldalról végezhetett el szabadrúgást mintegy 20 méterre a kaputól, a labda jól szállt be a kapu előterébe, ám Kovács Lóránt kissé alászaladt a beadásnak és a fejéről magasan a kapu fölött hagyta el a játékteret a játékszer. A 13. percben hazai szöglet után Gherghe fejese egy vendégvédőről pattant Gyenge kapuja fölé. Az első fél óra végéhez közeledve visszaesett az amúgy sem túl nagy tempó, támadásokat nem sűrűn jegyezhettünk fel ebben az időszakban. Így némileg váratlanul érkezett a hazaiak vezető találata. A tizenhatoson belülre belépő Nițuval szemben Kovács Márk szabálytalankodott, a megítélt büntetőt Doman magabiztosan értékesítette. Hátrányban sem sikerült felpörögniük a csíki fiúknak, mindössze Apro próbálkozott egy távolival, majd ugyanő bombázott az oldalhálóba lesről az első félidő lefújása előtt.

A második félidőre elszánt hazaiak futottak ki. Azonnal szögletekkel jelezték, hogy tovább szeretnék növelni a góljaik számát. Nițu akrobatikus mozdulattal ollózott kapura az 52. percben, két minutummal később Trașcu bombája zúgott el a bal alsó sarok mellett. Az 57. perc meghozta a második hazai találatot. A saját térfelén szerzett labdát Doman, aki Leață-t hozta játékba. A hazai játékos végigrobogott a pályán, majd jól hozta helyzetbe Nițut, ő pedig Gyengét is kicselezve emelt a hálóba.

A csíki játékosok, majd szakmai stáb is hevesen reklamált a találatot követően, ugyanis Doman jól láthatóan kézzel vette maga elé a labdát a támadás indításakor. Hiába a tiltakozás, a gólt érvényesnek ítélte Vădana játékvezető, ráadásul Gyengének és a másodedzőnek, Bajkó Barnának is kiosztott egy-egy sárga lapot.

Az FK a továbbiakban sem találta a támadások ritmusát, és nem akadt kaput eltaláló próbálkozásuk. Sorra érkeztek a cserék, Dican Ferenc szinte minden támadó játékosát pályára küldte, ám ezen a napon semmi sem segített. Összességében, ha váratlan is, de megérdemelt hazai győzelem született.

Liga 2, alapszakasz, 9. forduló
CSM Slatina – FK Csíkszereda 2–0 (1–0)
Gólszerzők: Cătălin Doman (34.), Luis Nițu (57.).

Fotó: fkcsikszereda.ro

A rovat legfrissebb hírei