Döntetlen a kolozsvári derbin, CFR-gólokkal Videóval


Hiába volt több helyzetük, az „egyetemisták” nem bírtak a „vasutasok” tartalékosnál is tartalékosabb csapatával.

Döntetlennek zárult a kolozsvári derbi a labdarúgó Román Kupa C csoportjának első fordulójában, miután a CFR Daniel Birligea Pazar fejesével villámgyorsan vezetést szerzett az Universitatea otthonában, majd a szünet után a hazaiak Roger Junio öngóljával kiegyenlítettek. Döbbenet, de az utóbbi öt bajnoki címet megnyerő CFR 2019 eleje óta nyeretlen a második számú versenysorozatban! A két csapat közel hét év után csapott össze ismét egymással.

Miközben az egykori Ferencváros-játékos, Eugen Neagoe megközelítőleg legjobb csapatát küldte a pályára (igaz, Plamen Iliev kapus helyett például Andrei Gorcea védett), amelyben ezúttal is a kezdőben kapott helyett Fülöp Lóránd, addig a Román Kupára nem sokat adó Dan Petrescu egészen döbbenetes összeállítással lepte meg a CFR szurkolóit. A kapuban a 20 éves Razvan Savának ez volt élete második mérkőzése a kolozsváriaknál. A védelemben Rares Balan összesen 3 élvonalbeli meccset tud felmutatni, mellette a kameruni válogatott Jean-Claude Billong most mutatkozott be a CFR-ben. A középpályán Karlo Brucic és Vito Hammersoy-Mistrati mindössze 3 bajnokin kapott idén lehetőséget, Jose Gomes viszont még soha. Sergiu Bus sokat megélt már a román labdarúgásban, de a CFR-ben utoljára 2013-ban volt kezdő….

Ráadásul a cserekapus a 21 éves Rares Gal volt, aki még nem mutatkozott be a felnőtteknél csak a második osztályban, rajta kívül pedig a padon helyet kapott a 18 éves Tudor Lucaci és a 21 éves belga Japhet Muanza, aki eddig szintén nem játszott még a felnőttek között.

Ennek ellenére alig kezdődött meg a 3. perc és egy szöglet után Daniel Birligea gyönyörű gólt fejelt az Universitatea kapujába. A folytatásban a „fekete-fehérek” átvették az irányítást, Mamadou Thiam egy-két villanásán kívül azonban nem tudtak igazán veszélyesek lenni Sava kapujára. Egészen a 45. percig, amikor egy tetszetős támadás végén Fülöp 6 méterről lőhetett kapura, de Sava bravúrral védeni tudott.

A szünet után sokáig nem történt semmi említésre méltó, a meddő mezőnyjátékot az Universitatea egyenlítő gólja szakította meg: Ioan Filip ártalmatlan lövésébe Roger Junio olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a labda saját csapata kapujába vágódott.

Az U egyre inkább a tartalékos CFR fölé nőtt, mégis a vasutasok kerültek közelebb az újabb gólhoz: a 77. percben Birligea eresztett meg egy életerős löketet jó 25 méterről, de Andrei Gorcea a kapu fölé tudta tolni a lasztit, majd egy perccel később Cephas Malele lőtt centikkel a kapufa mellé. A mérkőzés érdemben a 81. percben ért véget, amikor egy bal oldali akció végén Sava kiejtette a beívelt labdát, de a meglepett Ovidiu Bic lövését Andrei Burca a gólvonal előtt becsúszva blokkolni tudta.

Döntetlennel ért véget tehát a kolozsvári derbi első felvonása, vasárnap este 21.00 órai kezdettel ugyanis újra összecsapnak a csapatok, ezúttal is az U stadionjában, ám már a bajnokságban. A Román Kupában november 9-én a CFR a másodosztályú Újszenteshez látogat, az U pedig a harmadosztályú Alexandriához.

A C csoportot a 3 pontos Rapid vezeti, a Farulnak, az Alexandriának, a CFR-nek és az U-nak 1-1 pontja van, az Újszentesnek pedig egy sem.

fotó: www.facebook.com/FCUCluj

 
 

A rovat legfrissebb hírei