Felőrölték az újonc Újszentest


Sima csíki győzelem.

Mintegy ezer néző gondolta úgy, hogy a helyszínen tekinti meg az FK Csíkszereda második ligás csapatának aktuális bajnoki mérkőzését, sokakat talán a napos őszi időjárás inkább kerti munkára szólított. Ám a csapat törzsszurkolói, a Lokálpatrióták jelen voltak és szokásuk szerint lelkes biztatással ösztökélték a piros-fekete fiúkat a jó teljesítményre. Nem is volt gond a csíkiak teljesítményével, ám az Újszentes felvette a kesztyűt és fegyelmezett játékkal tartotta a lépést. Az látszott, hogy egyik társaság sem óhajt különösebb kockázatot vállalni, inkább kivárásra játszottak a felek.

Az első valamirevaló helyzetet Nemanič fejese jelentette a 22. percben Veres szabadrúgását követően, ám a kísérlet mellészállt. A vendégek komolyabban egyszer értek fel a kapunkhoz az első 45 perc során, a 26. percben Bodri Luca blokkolt lövését jegyezhettük fel. A türelmi játékból végül az FK jött ki jobban és a szünet előtt sikerült megszerezni a vezetést. Remek támadás indult a félpályától Panostól a 39 percben. A francia légiós a jobb oldalon felfutó Gál-Andrezly Péterhez passzolt, aki remekül adott középre, érkezett Jelena Richárd és mintegy 7 méterről bal lábbal a jobb alsó sarokba helyezett .

Cserékkel próbálta felrázni a vendégeket az újszentesi szakvezetés, ám nem kapott új lendületet a zöld-fehér alakulat, sőt, az FK fokozatosan átvette az irányítást. Ennek köszönhetően egy óra elteltével érkezett az újabb gól. Gyenge hozta hosszan játékba a labdát, amit Kovács Lóránt estében Jelenához továbbított. A pécsi csatár parádésan játszotta ki az ellenfél védőit majd középről, 8 méterről higgadtan a bal alsó sarokba helyezte a labdát.

A második gól után nem volt kérdéses, hogy melyik a jobb csapat: az FK sorra vezette a támadásaikat, amelyek szinte mindegyikében benne volt a gólszerzés lehetősége. Elfáradt az egyébként szimpatikus és sportszerű vendég alakulat, a számos hazai lehetőség közül pedig Kovács Lóránt használt ki még egyet a 71. percben. Pîrvulescu húzott el jól a bal oldalon, pontosan adott a 16-os vonalánál érkező Kovács Lóránthoz, aki egy igazítás után hajszálpontos lövést eresztett a jobb alsó sarokba (3–0).

A hátralévő időben csupán annyi kérdés maradt, hogy a házigazda tud-e további gólokat szerezni. Erre több alkalommal is megvolt a lehetőség, ám nem sikerült ezeket kihasználni, egy alkalommal a kapufa is az ellenféllel volt. Maradt a háromgólos különbség, aminek köszönhetően a csíkiak feljötte a negyedik helyre a bajnoki táblázaton.

Liga 2, alapszakasz 11. forduló
FK Csíkszereda – Újszentesi SC 3–0 (1–0)
Gólszerzők: Jelena Richárd (39., 60.), Kovács Lóránt (71.).

Fotó: fkcsikszereda.ro

A rovat legfrissebb hírei