Kategorikus csíki győzelem a rangadón


Kiütötték a Brassót.

A Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona idei első összecsapása igen gólszegény mérkőzést hozott, nem úgy, mint második. A Sportklub hazai jégen, csaknem teltház előtt 7–0-s sikert aratott a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapján.

A Csíkszereda ezen a mérkőzésen ismét soraiban tudhatta Sofron Istvánt, illetve a hat meccses eltiltását letöltő Garrett Clarke-t. S egy perc elteltével máris főszereplőkké váltak: Sofron és Részegh Tamá összjátéka után Clarke lőtt távolról a jobb felsőbe. Nem telt még el hat perc sem, amikor a hazaik már kétgólos előnyre tettek szert. Szkacskov indult el a kapu mögül, tett egy nagy kört a védők körül, majd miután senki sem piszkált oda neki, jobbról Tőke mellett a hálóba lőtte a korongot. A Brassónak mindenközben csak egy szabálytalan gólra futotta fórban, s bár volt helyzetük a szépítéshez, a 13. percben Láday gondolta úgy, hogy lő egyet a kék vonalról, Péter Balázs pedig úgy tudott még hozzáérni a koronghoz a kapu előtt, hogy az berepült a kapuba.

Ha a háromgólos hátrány nem okozott volna fejfájást a Brassónak, a 17. perc kezdetén Kóger fejre támadásért öt plusz végleges kiállítást kapott. A vendégek emberhátránya még tartott, amikor a második harmad elején Szkacskov adott mértani pontosságú passzt a kapu előtt álló Részeghez, ő pedig belőtte a Csíkszereda negyedik találatát. A meccs feléhez közeledve jött az ötödik is: Sofron vitte fel a szélen a korongot, Gecséhez passzolt, ő pedig távolról lőtt. Sofron remekül takarta a kilátást Tőke Zoltán elől, akinek ez volt az utolsó csepp a pohárban, a Brassó kapusa cserét kért. A vendégek legnagyobb helyzete a játékrész végéhez közeledve Gliga előtt adódott, aki egyedül vihette a korongot a kapura, de Adorján nagyot védett.

A Csíkszereda hatodik találata a harmadik harmad elején érkezett. Bár elvesztették a korongot a kapu mögött, visszaszerezve azt Stach kipasszolta a harmadba Sofronnak, aki középtávolról a bal felsőbe küldte a korongot. A hajrá kezdetén ismét Sofron lehetett volna eredményes, kiugrott a védő gyűrűjéből, eltette a korongot a kapujából kirontó Polc felett, aki mindeközben buktatta a csatárt. A büntetőt védte a rutinos kapus.

A meccs legszebb gólja még csak ezután jött: Kubát először Sweeneyt küldte el egy csellel a kapu elől, majd Polc sem tudta lekövetni védő mozdulatait, s ezzel beállította a kiütéses, 7–0-s végeredményt.

Eredmény
Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona 7–0 (3–0, 2–0, 2–0)
Gólszerzők: Clarke (2.), Szkacskov (6.), Péter B. (13.), Részegh T. (22.), Gecse (28.), Sofron (42.), Kubát (57.).
 

A rovat legfrissebb hírei