Két edzőváltás 24 óra alatt


Éremért szerettek volna küzdeni, ehhez képest a mezőny hátsó felében találhatóak. Nem maradtak el a következmények.

Kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt és pontosan két héttel a jégkorong Erste Liga rajtját követően két csapatnál is változás történt a szakmai stábban.

Strömberg helyett Hamell
 
A sort a Gyergyói HK kezdte, akik menesztették a svéd Leif Strömberget. A kerettel május óta dolgozó szakember a felkészülés során jól irányította csapatát és megsüvegelendő eredményeket ért el. Többek közt a hazai rendezésű Gyilkos-tó Kupán is kivágták a rezet legyőzvén a Csíkszeredai Sportklubot. Élesben viszont nem ment a játék. Hét meccsen négy vereséget könyveltek el és mindössze 8 pontot tudtak összegyűjteni. A pohár minden bizonnyal a vasárnap esti Brassói Corona ellen elszenvedett súlyos 9–4-es vereség után telt be. Pedig a keret mélysége és milyensége nem ezt sugallta a szezon előtt.
 
„A Gyergyói Hoki Klub tájékoztatja a szurkolókat, hogy a mai nappal közös megegyezéssel szerződést bontottunk Leif Strömberg vezetőedzővel. Köszönjük eddigi tevékenységét és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban. A csapat irányítását átmeneti időre eddigi másodedzőnk, Christopher Hamell veszi át.” – áll a GYHK közleményében.
 
Öt év után int búcsút az Újpestnek
 
Hasonlóan pocsékul kezdte az idényt a tavalyi kiírás elődöntőse az Újpest, amely hat meccsen mindössze 6 pontot ért el. Szilassy Zoltán vezetőedző 2013-ban került Újpestre, ám akkor még csak a fiatalokat irányította, hogy rá egy vére átvegye a felnőtt csapatot is. 
 
A kitűzött cél rendre a döntő volt a MOL Ligában, illetve az azóta Erste Liga néven futó nemzetközi sorozatban. Ez viszont egyszer sem sikerült elérni. Hiába masszaív keret valami megtört a csapat és a vezetőedző kapcsolatában. Ez pedig váltáshoz vezetett a Megyeri úton is.
 
Szilassy helyét az eddigi segítői Baróti Zsolt, illetve Virág Csaba veszik át.
 
Fotó: Gyergyói HK / facebook

A rovat legfrissebb hírei