Remek előnyös játék a GYHK-tól


Néggyel verték a magyar bajnokot.

Rangadót rendeztek a jégkorong Erste Liga hétközi játéknapján, hiszen a Ferencváros-Telekom az idegenben még pontot sem vesztő Gyergyói HK-t fogadta.

Nagy iramban kezdtek a felek és a negyedik perc végén Kestila révén megszerezte a vezetést a hazai alakulat. A harmad felét átlépve a GYHK előbb sima fórban, majd a hajrában kettős előnyben talált be átvéve a vezetést.

A második 20 perc kiegyenlített játékot hozott, kevés helyzettel. Ebből a legnagyobbat a hazaiak hagyták ki, hiszen Kestila a megítélt rávezetést nem tudta Rinnen átvinni. A túloldalon viszont kimaradt egy újabb kettős előny.

A záró felvonás hazai ziccerrel indult, ám egy védekezésbeli hibát Bodó büntetett, majd a 47. percben Fejes lőtt kapásból a hazai ketrecbe előnyből. Fokozta a nyomást a Fradi, de egy kontra végén Szigeti passzából Császár volt eredményes, lezárva az összecsapást. A Fradi viszont nem adta fel, megpróbálkozott a kapuslehozatallal, de végül ez nem vezetett eredményre.

Győzelmével a GYHK feljött a második helyre, ma pedig a nyolcpontos előnyben levő BJAHC vendége lesz. Közelebb lehet kerülni.

Erste Liga
Ferencváros-Telekom – Gyergyói HK 1–5 (1–2, 0–0, 0–3)
Gól: Kestila (4.), illetve Vincze P. (10.), Jalonen (20.), Bodo (47.), Fejes (50.), Császár (55.).

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei