Bálint visszatért korábbi csapata kispadjára


Alig néhány hónappal azt követően, hogy kirúgták, egykori klubja visszahívta a brassói szakembert.

Kevesebb, mint két hónapot volt munka nélkül Bálint László! Azt követően ugyanis, hogy szeptemberben a CS Universitatea Craiova megköszönte a munkáját, a 43 éves tréner átvette a kiesőhelyre sodródott UTA Arad vezetését, jelentette be az erdélyi klub kedd délelőtt.

Pocsék formában van az UTA, a legutóbbi hat bajnokiját nem tudta megnyerni, az eddigi 16 fordulóban mindössze négyszer hagyta el győztesen a pályát és pontosan kétszer ennyiszer vesztesen. Érthető tehát, hogy az Arges elleni vasárnapi vereség után, amely már a 8. volt a szezonban, a Mészár Sándor vezette klub kedden megköszönte Ilie Poenaru edző munkáját.

Kevéssel később bejelentették Bálint visszatérését, aki 2019 és 2022 januárja között már irányította a csapatot, 12 év után visszavezetve a 6-szoros román bajnokot az élvonalba. Ahol simán bent is tartotta a csapatot, de rengeteg kritikát kapott az együttes „óvatos” játéka miatt. Főleg, amikor a második élvonalbeli idényében az elvárások megnőttek, az eredmények viszont el-elmaradoztak.

Bálint vezetésével az Arad 62 élvonalbeli mérkőzésen 19 győzelmet aratott és 22 alkalommal kapott ki, ami azt jelenti, hogy a megszerezhető pontok 42%-át tette zsebre, meccsenként 1,21 pontot szerezve. Ezzel szemben Poenaru 1 pontot szerzett meccsenként, az UTA pedig visszaesett a 15., utolsó előtti helyre.

fotó: www.facebook.com/uta1945arad

 

A rovat legfrissebb hírei