FK Csíkszereda: Fontos három pont


Kellett, mint egy falat kenyér.

Ragyogó napsütés, kissé kopottas pálya és néhány tucat érdeklődő fogadta a pályára lépő csapatokat a labdarúgó második ligában, amelyen az FK Csíkszereda az Unirea Konstanca vendégeként lépett pályára Cliniceniben.

A biztonsági őrökön és a csapatok stábtagjain kívül alig beszélhettünk közönségről. Ez nem is csoda, hiszen gyakorlatilag múlt- és szurkolói háttér nélküli csapatról van szó az Unirea esetében. A találkozó első nagy lehetőségét a hazaiak hagyták, ki. Niță hozta fel a játékszert, majd adott jó ütemben Pandeléhez, aki kissé kisodródva az oldalhálóba bombázott. Három percre rá újra Niță indított jól, Tudorhoz passzolt, aki kissé balról megcélozta a kaput, Gyenge lábbal védett.

Negyed óra elteltével Ivanovici lövését fejelték ki szögletre a hazai védők, majd a másik oldalon Niță fejelt fölé-mellé. A 21. percben Ivanovici cselezgetett, és 16 méteres lövését blokkolták. A szöglet után Jebari cselezgetett befelé jobb oldali szöglet után az alapvonalnál, beadását követően Jelena hiába lőtt a hálóba, Jebari kintről kanalazta vissza a labdát. Egyértelműen a csíkiak percei voltak ezek, támadásban maradtak. Az első fél óra végéhez közeledve Vita jó baloldali beadását Jelena fejelte fölé 6-7 méterről, nagy lehetőség volt.

Öt perc elteltével némileg váratlanul előnybe kerültek a vendéglátók. Jobb oldali szögletrúgás után szállt át a labda a bal oldalra, Pandele Andrei pedig jól célzott fejjel. A 35. percben Ivanovici tekert jól 17 méterről, kissé balról a bal felső sarok felé, nagyot védett a kapus. A félidő zárásaként Vita bal oldali beadása után az öt és felesről Jelena fejelt mellé.

A második félidő elején összejött az egyenlítés. A 49. percben Panos kapott vissza középen Gál Andrezlytől egy labdát és mintegy húsz méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Két perc elteltével Jelena fejelt újra veszélyesen, védett a kapus, a szöglet után Apro csúsztatott mellé. Az 54. Percben újra betaláltak a hazaiak, de szabálytalanság előzte meg a lövést, kifelé jöhettek a vendégek szabadrúgással. Az FK tudta fokozni a nyomást az Unireán. A 61. percben Jebari jó 18 méteres lövését ütötte ki a léc alól Udrea, két perc múlva Apro szöglet után fejelt a felső lécre.

Az utolsó negyed órában kissé leült a mérkőzés, bár továbbra is többet próbálkoztak a vendégek a vezető találat megszerzésével. Ennek a vége előtt három perccel lett meg az eredménye. A frissen beállt Kovács Lóránt Vita Dániel remek ívelését fejelte jobbról a hosszú sarokba.

A játék képe alapján megérdemelt győzelmet aratott csapatunk, amely nagy energiákat mozgatott meg a győzelemért.

Liga 2, alapszakasz 14. forduló
Konstancai Unirea – FK Csíkszereda 1–2 (1–0)
Gólszerzők:
Pandele Andrei (33.), ill. Mickaël Panos (49.), Kovács Lóránt, 87.)

Fotó: fkcsikszereda.ro

A rovat legfrissebb hírei