Korábbi Fradi-játékos lett a nagyszebeniek edzője


Az 52 éves szakembert legutóbb mentővel vitték el csapata meccséről.

Tizenegy fordulóig bírta az FC Hermannstadt kispadján a nyáron kinevezett Costel Enache, a nagyszebeni csapat pedig kedden be is jelentette utódját, aki nem más, mint Eugen Neagoe.

Enache azt követően vette át a Hermannstadt szakmai irányítását, hogy Miriuta László osztályozón benn tartotta az élvonalban az újonc gárdát, majd a Kisvárdához szerződött. A nagyszebeniek azonban meglehetősen gyengén kezdték a bajnokságot, az első 11 bajnokiból hetet elveszítettek és mindössze hármat nyertek meg. Helyzetüket az sem segíti, hogy a stadion felújítási munkálatai miatt „hazai” mérkőzéseiket Marosvásárhelyen kénytelen lejátszani.

A pohár az utolsó fordulóban a Botosani elleni 0-1-es „hazai” vereséggel telt be. Ez ugyanis zsinórban a harmadik olyan találkozó volt, amelyen az erdélyiek nemcsak hogy pontot nem szereztek, de még gólt sem tudtak lőni.

Enache utódja az az Eugen Neagoe lesz, aki játékosként az 1994-95-ös szezonban bajnoki címet szerzett a Ferencvárossal. Edzőként a zsilvásárhelyi Pandurii-t, a jázsvásári Polit, a Sepsi OSK-át és legutóbb a Dinamót edzette. Utolsó meccsén, július 22-én rosszul lett a kispadon, kórházba szállították, ahol kiderült, hogy infarktust kapott.

A klub közleménye szerint Neagoe az Astra elleni bajnoki után veszi át a csapatot, addig a másodedző Eugen Beza irányítja a szakmai munkát.

fotó: dinamo1948.club

A rovat legfrissebb hírei