Két játékosától is megszabadult a Sepsi – mozgolódás Erdély több pontján is


Két erdélyi gárda is elveszítheti legértékesebb támadóját…

Alig kezdünk még helyrejönni a szilveszterkor elfogyasztott pezsgő hatásától, a nemzetközi labdarúgásban és a román Szuperligában lassan beizzanak az átigazolási időszak forródrótjai: a román élvonalban szereplő öt erdélyi klub közül csak egynél nincs egyelőre semmilyen hivatalos bejelentés: a címvédő Kolozsvári CFR-nél. Ám legyünk türelmesek kicsit, a Fellegvárban izgalmas hetek várhatók. Addig is lássuk, mi történt a másik négy csapatnál három nappal az átigazolási időszak megkezdőse óta.

A Sepsi kedden két távozót is bejelentett. Egyikükről, Cristian Barbutról már azt is tudni lehet, hogy marad Erdélyben és a Hermannstadtnál folytatja. A 27 éves bal szélső 2021-ben érkezett Sepsiszentgyörgyre a CSU Craiovától, azóta 53 meccsen 1 gól 5 gólpassz a mérlege. Az idei szezonban 20 találkozón volt a pályán, ám leginkább csak csereként, ezeken 2 gólpasszt sikerült összehoznia. A 19 éves George Dragomir viszont 2020 februárja óta mindössze 10 meccsen játszott, egy gólt szerzett – ebben az idényben 2 perc jutott neki a pályán.

A távozók sorát erősíti az a Catalin Golofca is, aki még decemberben bontott szerződést, hogy 85 meccs, 8 gól és 6 gólpassz után visszatérjen a Botosani-hoz.

Nagy volt a mozgolódás a tabella utolsó előtti helyén tanyázó Aradi UTA-nál is, ahol Bálint László vezetőedző nem tartott igényt a svájci Orhan Ademire (31 éves) és az egykor nagy tehetségnek tartott Florentin Mateire (29). Utóbbi 14 mérkőzésen játszott ebben a szezonban, de a kanadai táblázatra nem tudott feliratkozni, előbbi viszont 9 meccsen alig 276 percet tölthetett a pályán. Mérlege: egy nagy 0.

A Maros-partján viszont érkezők is vannak. Elsőként a brazil Willie, aki a bolíviai Wilsterman gárdájában az ősszel 17 meccsen 4 gólt jegyzett és egy gólpasszt adott. A 29 éves játékos, teljes nevén Willie Hortencio Barbosa számára nem teljesen ismeretlen a román labdarúgás, 2016 őszén 14 meccsen két gólt lőtt a Botosani színeiben. Megfordult korábban Görögországban (Apollon Szmirnisz) és Svájcban (Servette is).

Szintén a támadósort hivatott erősíteni a 26 éves Stefan Milosevic is. A 2-szeres montenegrói válogatott csatár az ősszel 16 bajnokin 5-ször volt eredményes a Podgoricában, ezen kívül pedig kiosztott 3 gólpasszt is, de van légiós tapasztalata is: játszott a belga Beveren, a lett FC Riga és az izraeli Kirjat Smona csapataiban.

Szintén nagy a jövés-menés az UTA-t alig egy hellyel megelőző Kolozsvári Universitateánál, ahol a kispadon is változás történt: Eugen Neagoe elfogadta a CSU Craiova ajánlatát, helyére pedig a 2014 óta nem edzősködő Ioan Ovidiu Sabau került. Távozott az egykori csodakapusnak kikiáltott, a Juvenstuban nevelkedett Laurentiu Branescu (28), továbbá Florinel Mitrea (29) és a hírek szerint hamarosan követi őket az olasz Roberto Romeo (32), a lengyel Kristian Nowak (28), a zöld- foki-szigeteki Ely Fernandes (32) és Florin Purece (31).

Érkezett viszont a 28 éves Andrei Miron a védelem középére az izraeli Hapoel Haifától, de korábban 170 alkalommal lépett pályára a román élvonalban a Galac, a Botosani és a FCSB csapataiban. Dorinel Oancea (25) az ősszel 19 meccsen erősítette a sereghajtó Miovenit a védelem jobb oldalán, míg a tavaly még ódákat zengtek Ianis Stoicáról, aki 20 éves korára 31 bajnokin játszott már a FCSB-ben és ezeken 6 gólt lőtt 4 gólpassz mellett. Idén viszont csak 1 gólja van 19, többnyire csereként lejátszott meccsen, így a nyárig Kolozsváron játszik kölcsönben – pedig busás mexikói ajánlata is volt.

Kolozsvár másik részén egyelőre csend van, annak ellenére, hogy a ghanasoccernet.com oldal szerint Emmanuel Yeboah-t a Slavia Prága vinné – a csehek 2,5 millió eurót adnának a 19 éves támadóért, írják a ghánaiak.

Nagyszebenben egyelőre Barbut az egyetlen érkező, miközben a Hermannstadt háza táján az a legnagyobb kérdés, meg tudják-e tartani az ősszel 9 gólig jutó, a válogatottban is bemutatkozó 23 éves csatárukat, Daniel Paraschivot.

Erre és oly sok másik kérdésre január végéig kaphatunk választ.

fotók: www.facebook.com/osksepsi / www.facebook.com/uta1945arad / www.facebook.com/FCUCluj

 

A rovat legfrissebb hírei