Befejezte 13. Dakarját Gyenes, pontosan ennyivel végzett előrébb, mint tavaly


Az utolsó napnak még két magyar vágott neki, de csak egy fejezte be.

Sikeresen befejezte pályafutása 13. Dakarját Gyenes Emánuel, a szatmári motoros az utolsó két napon három helyet is javítani tudott összesített pozícióján, így végül a 27. helyen búcsúzott Szaúd-Arábiától.

A 45. Dakar-rali 14., utolsó napja minden idők leghosszabb utolsó napja volt a maga 154 kilométeres mért szakaszával. A mezőny az Arab-öböl partján tette meg az al-Hofuf és Dammán közötti, összesen 417 kilométeres távot. Gyenes a 21. helyen ért célba vasárnap 1 óra 27 perces motorozással, aminek köszönhetően egy helyet előrelépve végül a 27. helyen zárta az idei megmérettetést. Az Autonet Motorcyle Team versenyzője összesen 52 óra 20 percet töltött KTM-je nyergében az idei Dakaron, 7 óra 53 perccel többet, mint az utolsó napon Tobi Price-t megelőző és a versenyt végül megnyerő argentin Kevin Benavides.

A 38 éves pilóta ezúttal is versenybe szállt a maraton kategóriában is, amelyet 2015-ben és 2017-ben megnyert. Ebben a kategóriában bizonyos létfontosságú alkatrészeket nem szakad kicserélni a teljes verseny alatt. Gyenes itt a 11. helyen zárt, 5 óra 49 perccel elmaradva a kategóriagyőztes francia Romain Dumontier mögött.

Gyenes sikere mellett drámaian alakult az utolsó versenynap a magyarok számára, a szabadkai Saghmeister Gábor ugyanis feladni kényszerült a versenyt azt követően, hogy az előző, szombati napon még a 90., azaz utolsó előtti versenyről várhatta az utolsó szakaszt.

Végezetül említsük meg, hogy az autósoknál a katari Nasszer al-Atijah, a quadosoknál a francia Alexander Giroud, a kamionosoknál pedig a holland Janus van Kastener nyerte meg a 45. Dakar ralit.

fotók: www.facebook.com/ManiGyenes
 

A rovat legfrissebb hírei