Stadion épülhet Erdély két nagyvárosában


A következő években hétre emelkedhet a korszerű labdarúgó-stadionok száma Erdélyben.

Romániában 2011-ben adták át az első korszerű, már a rendszerváltást követően épült labdarúgó-stadiont, a bukaresti Nemzeti Arénát. Az elmúlt egy évtizedben további kilenc modern stadion épült, ebből három a fővárosban, négy pedig Erdélyben: Kolozsváron, Aradon, Sepsiszentgyörgyön és Nagyszebenben. A háromszéki aréna némileg kakukktojás, mert ez az egyetlen, ami nem romániai közpénzből valósult meg…

A következő években ráadásul az új erdélyi stadionok száma további hárommal nő majd. A Vajdahunyadon 64 millió eurós költségvetéssel bíró, 10.100 férőhelyes létesítmény megépítését az év elején hagyta jóvá a kormány és a gsp.ro szerint a következő négy évben stadiont húznak fel Nagyváradon és Temesváron is.

Nagyváradon a 16.291 férőhelyes stadion részeként öt szintes, 49 szobás szálloda, 150 férőhelyes földalatti parkoló, amfiteátrum formájú konferenciaterem, bár és gyógyfürdő is épül összesen 45 millió euróból. A kivitelezési idő 28 hónap.

Nem ilyen előrehaladott a helyzet Temesváron, ahol a megyei tanács a napokban kapta kézhez a megvalósíthatósági tanulmányt. Szükség van még a kormány részéről a Dan Paltinisanu stadion bontási engedélyére, valamint a műszaki-gazdasági tervek jóváhagyására. Ez a létesítmény 30.000 férőhelyes lesz és 122 millió euróból valósulhat meg.

Apró szépséghiba, hogy sem Vajdahunyadnak, sem Nagyváradnak, sem pedig Temesvárnak évek óta nincs labdarúgó-csapata az élvonalban.

fotó: gsp.ro

A rovat legfrissebb hírei