Újfent brassói a hét játékosa


VanWormert érte a megtiszteltetés.

Ismét a Corona Brassó csapatából került ki a hét játékosa. Az együttes mindhárom mérkőzését megnyerte a múlt héten, a sikerekből pedig három góllal és három assziszttal vette ki a részét az amerikai Jared VanWormer.

Jared VanWormer 1992-ben született a michigani Traverse Cityben. Szülőváros együttesében játszott 20 éves koráig, az NAHL-ben is bemutatkozott. A Ferris State Egyetemre járt, utolsó NCAA-s évében csapatkapitány volt. Innen az ECHL-be vezetett az útja, több klubban is megfordult, és néhány mérkőzésen az AHL-ben is lehetőséget kapott. Legjobb szezonjában 53 meccsen 47 pontot gyűjtött. A csatár 2021-ben költözött át Európába, a Manchester Stormhoz került, 43 pontot szerzett a brit ligában. Tavaly nyáron a Brassó ajánlatát fogadta el. Bőven pont / meccs felett van a mutatója, csapata harmadik legeredményesebbje az Erste Ligában.

A teljes interjú ITT érhető el.

A rovat legfrissebb hírei