Kiélezett küzdelemben a három magyar csapata elbukta a Román Kupa döntőjét
Szabó, Czenk és Vansik öt meccsen szerzett 24 góllal segítette csapatát, de ez is kevésnek bizonyult a végső sikerhez.
A Steaua nyerte a férfi vízilabda Román Kupa döntőjét, miután szombat délben, szoros közdelemben 14-13-ra legyőzte a Nagyváradi VSK együttesét. Az utóbbi hat évben negyedszer.
Rosszul kezdte a finálét a Szabó Istvánnal, Czenk Ferenccel és Vancsik Leventével felálló erdélyi gárda, aminek köszönhetően a bukarestiek 3-0-ra elhúztak. A Nagyváradnak csak ezt követően sikerült szépítenie 3-1-re, ez is maradt a negyed vége. A második játékrészben feljavult a VSK, 5-5-nél egyenlíteni is tudott, a nagyszünetre mégis 7-5-ös bukaresti előnnyel vonultak a csapatok.
A pihenő után tovább javult a Nagyvárad, aminek köszönhetően a negyed végére 8-7-re át is vette a vezetést, a mérkőzés során először. Mi több, Vancsik góljának is köszönhetőn az utolsó játékrészben 11-9-re növelte az előnyét az együttes, folyamatosan futott az eredmény után ekkor a Steaua. Csakhogy a fővárosiak 13-12-es erdélyi előnynél két gólt is dobva fordítottak és mivel a hátralévő négy percben a Nagyvárad nem tudott kiegyenlíteni, a Steaua játékosai emelhették magasra a serleget. Zsinórban harmadszor, az utóbbi hat évben ötödször.
Út a döntőig
A csütörtökön kezdődő torna B csoportjában a Nagyvárad két könnyed sikerrel kezdett, a szintén nagyváradi CSU-át 22-3-ra, a Kolozsvári Politehnicát pedig 24-4-re lépték le Vancsikék, így az utolsó mérkőzésen belefért egy 9-9-es döntetlen a Dinamo ellen, amelynek legeredményesebb játékosa Kari Péter volt a maga 3 góljával. A csoportkörben Czenk 8, Szabó 6, Vancsik pedig 3 góllal segítette csapatát. Következett az elődöntő, ahol Szabó 4, valamint Vancsik és Czenk 1-1 góljának köszönhetően is 19-6-ra elsöpörték a Rapidot is.
A másik ágon a Steaua szintén fölényesen nyerte meg csoportját másik három bukaresti együttes, a Rapid, a Sportul Studentesc és az ACS Hello Sport előtt, míg az elődöntőben 21-6-tal intézte el a szintén fővárosi Dinamót.
fotó: www.facebook.com/CSMOradeaPolo
Kövess minket facebook-on: