Megdöbbentő egészségügyi felfedezés veszélyezteteti a csíki tehetség pályafutását
A 18 éves jobbszélső pedig már erősen dübörgött a felnőtt csapat ajtaján is.
Veszélybe a került Sándor Raul pályafutása, az FK Csíkszereda mindössze 18 éves jobbszélsőjéről ugyanis kiderült, hogy egy vesével született.
Szondy Zoltán, az FK elnöke a Székely Sport érdeklődésére elmondta, hogy a játékosnak többször voltak olyan panaszai, amikre a rutinellenőrzések nem tudtak magyarázatot adni. Végül elküldték egy komolyabb kivizsgálásra, ahol kiderült a rendellenesség. „Szomorú, hogy valakiről csak 18 éves korában tudódik ki ez, nem akarom az egészségügyi rendszert minősíteni, de furcsa ez a történet”, idézi Szondyt a Székely Sport.
Szondy elmagyarázta, hogy ilyen körülmények között egyetlen sportorvos sem ad játékengedélyt a csíkszentsimoni játékosnak. Az FK viszont nem engedi el Sándor kezét, megoldást keresnek, miként tudnák támogatni.
Sándor idén már 3 alkalommal is pályára lépett a Liga II-ben, ezeken a találkozókon pedig egy gólt lőtt.
fotó: www.facebook.com/raul.sandor.1