Szabó két gólja ellenére is bajban volt Athénban a Nagyvárad


Csak az első félidőben tudták tartani a lépést az erdélyiek.

Nehéz helyzetbe került a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Eurókupa negyeddöntőjében, a szerdai első meccsen ugyanis 10-5 arányú vereséget szenvedett a görög Panióniosz otthonában. Szabó István két góllal segítette csapatát, Vancsik Levente és Czenk Ferenc neve mellett viszont csak két, illetve egy szabálytalanság szerepel.

A meccset teljes egészében a görögök uralták, mégis, az első két negyedben (2-1, 3-2) az erdélyiek tartani tudták velük a lépést: Tiberiu Negrean 2-1-re, Gheorghe Mihnea 3-2-re, Szabó István pedig 4-3-ra tudta felzárkóztatni csapatát.

A szünet után viszont teljesen szétesett a vendégek támadójátéka. Ennek következtében a harmadik negyedben nem is tudtak gólt dobni (0-2), így az utolsó játékrészben Szabó már csak 7-4-re, Negrean pedig 10-5-re tudta kozmetikázni az állást, beállítva egyben a végeredményt.

A február 8-án esedékes visszavágón nehéz, már-már lehetetlen feladat vár a Nagyváradra.

A másik három negyeddöntőben a Vasas 10-4-re legyőzte a vajdasági Szabácsot, a Szolnoki Dózsa viszont szintén hazai pályán 13-12-re kikapott az olasz Trieszttől, míg az olasz Savona 8-5-re tudott nyerni a francia Tourcoing otthonában.

fotó: csmoradea.ro

A rovat legfrissebb hírei