Vegyes érzésekkel megy a román válogatottba Biszak Boglárka – Magyarország ellen kell bizonyítania
A fiatal védő sokat rágódott rajta, elfogadja-e a meghívót.
Az utánpótlás-válogatottak után hamarosan bemutatkozhat Románia felnőtt női kosárlabda-válogatottjában Biszak Boglárka. A 23 Kézdivásárhely játékosa vegyes érzelmekkel fogadta a hírt, hogy számítanak rá Magyarország és Spanyolország ellen. Az okokról a SzékelySportnak beszélt.
„Normális esetben egy behívó a román válogatottba egy dicsőség, annak örvendeni kell, hiszen egy elismerés a kemény munkáért, amit belefektettem a kosárlabdázásba. Bennem azonban mégis vegyes érzések voltak, amikor megkaptam a behívót”, mondta a SzékelySportnak.
Biszak elárulta, keserű szájízzel távozott legutóbb a román válogatottól: tavaly kimaradt a 3x3-as válogatott világbajnoki keretéből, pedig azt megelőzően minden tornán ott volt. Ráadásul a döntésről csak az utolsó este értesítették, pedig már a hivatalos csapatfotó is elkészült. „Ez váratlanul és nagyon rosszul érintett, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyi befektetett munka és együtt töltött idő után, a legutolsó pillanatban kiraknak a keretből”, elevenítette fel az eseményeket a 23 éves kovásznai védő.
„Nagyon próbálom nem egy lapra tenni a két dolgot, mert így könnyebb elfogadnom ezt a behívót. Egy hete tudtam meg a hírt, és először azt sem tudtam, hogyan kellene reagálnom. Tudom, hogy ez egy jó dolog, meg elismerés, és igazán örvendek annak, hogy beválogattak a felnőtt keretbe. Az, hogy a junior válogatottak után a felnőtt csapatba is behívtak, egy nagy lépés, és tisztában vagyok ennek a jó oldalával. De azon még dolgoznom kell, hogy az említett rossz oldalát valahogy félretegyem. Sokat gondolkoztam rajta, és végül úgy döntöttem, hogy el kell mennem. Ez most egy hétről szól, nem egy egész nyarat kell ott töltenem. Félre kell rakni a negatív élményeket, és meg kell próbálni kihozni ebből a hétből a legjobbat. Egy közös célunk van azokkal a lányokkal, akikkel ott leszünk, és azért dolgozni kell, majd visszajönni és visszaállni a normális kerékforgásba”, fogalmazott Biszak.
Románia a 2023-as Európa-bajnokság selejtezőinek utolsó két fordulójában előbb Sepsiszentgyörgyön fogadja február 9-én Spanyolországot, majd 12-én, Miskolcon Magyarország ellen zárja a sorozatot. Biszak mellett Orbán Nikolett a keret másik magyar nemzetiségű tagja.
Az utolsó két forduló előtt Spanyolország 8 ponttal áll a csoport élén, Magyarországnak 6, Izlandnak és Romániának 5 pontja van.
A Biszak Boglárkával készült teljes interjút itt olvashatja el!
A Spanyolország és Magyarország ellen készülő román keret:
Florina Stanici (Rapid Bukarest), Ancuta Stoenescu (CSM Targoviste), Ioana Ghizila (Sepsi-SIC), Alina Podar (CSM CSU Konstanca), Biszak Boglárka (Kézdivásárhelyi Hoya KSE), Ecaterina Armanu (Brassói Olimpia CSU), Teodora Manea (CSM CSU Konstanca), Gabriela Irimia (Rapid Bukarest), Alexandra Uiuiu (Kolozsvári Universitatea), Bianca Fota (CSM CSU Konstanca), Andreea Mititelu (Sepsi-SIC), Dora Ardelean (CSM CSU Konstanca), Anca Sipos (Agronomia Bukarest), Orbán Nicolett (Sepsi-SIC), Anamaria Virjoghe (Esperides Kalliotheas - Görögország)